Barion Pixel

Közlemény: Rosszabbul teljesít, de jobban keres - Így működik az orbáni államigazgatás

2015.09.16.
FizetésA Magyar Közlöny szerint több tízmillióval emeli meg a kormány az állami cégvezetők fizetését, azzal az indoklással, hogy közelítsék az állami béreket a piaci fizetésekhez. Az Orbán-kormány a saját bérplafonját tépkedi darabokra az intézkedéssel, hiszen egy állami cég vezetője mostantól akár évi 72 millió forintot is hazavihet. A cinizmus netovábbja, hogy a kormány a fideszes káderek luxusbéreit a piaci bérekhez való közelítéssel magyarázza. Amíg ápolók, orvosok, szociális munkások és tanárok tengődnek hónapról hónapra, addig a Fidesz legfontosabb feladatának azt érzi, hogy az eddig 2 milliót kereső haverjai mostantól 5 millió forintot keressenek havonta. Magyar emberek tízezrei keresnek ötvenezer forintot közmunkásként, a kivándorlás pedig már nem csak a magyar egészségügyet, hanem a teljes magyar gazdaságot sújtja. A Demokratikus Koalíció elfogadhatatlannak tartja, hogy az Orbán-kormány luxusfizetéseket ad az állami vezetőknek. A DK szerint a magyar állam teljesítménye és az abban dolgozó vezetők fizetése pont fordítottan arányos: az ország egyre rosszabb helyzetben van, a fideszes haverok mégis egyre többet keresnek. A DK szerint nem az eddig is milliókat keresők állami bérezését, hanem az éhbérért gürcölő ápolók, orvosok, szociális munkások és tanárok fizetését kellene emelni.  

DK Sajtóiroda

RSS