Barion Pixel
Elutasította a Legfőbb Ügyészség Vadai Ágnes feljelentését Orbán Áron ügyében

Elutasította a Legfőbb Ügyészség Vadai Ágnes feljelentését Orbán Áron ügyében

2024.10.26.

Bűncselekmény gyanújának hiányában elutasította a Legfőbb Ügyészség Vadai Ágnes feljelentését Orbán Áron ügyében. Mint az egy korábban nyilvánosságra hozott hangfelvételből kiderült, a miniszterelnök öccse hivatalos szerveknél lobbizott vízumügyekben vietnámiak számára.

A Demokratikus Koalíció szerint egyértelmű, hogy hivatali visszaélés történt, és az Ügyészség azért nem tesz semmit, mert Orbán Áront védik. Ebből is látszik, hogy az Orbán családnak mindent szabad: szétlopják az országot, pedofilokat mentegetnek, és a hivatalos utakat megkerülve intézik el ügyeiket. Orbán Viktor csak a sajátjai gazdagodásával van elfoglalva, miközben a becsületes magyarok alig jönnek ki a fizetésükből a hónap végére. A DK szerint ezzel Orbán elárulta a magyarokat, egy áruló kormánynak pedig nincs helye Magyarországon.

 

DK Sajtóiroda 

RSS
Kapcsolódó politikusok