A DK ismét pert nyert a Kúrián az MTVA-s propagadisták fizetése ügyében - Van, akinek egymillióval emelkedett a bére egy év alatt

2024.10.25.

A Kúria felülvizsgálati döntése hatályban tartotta azt a jogerős bírósági ítéletet, amely révén kiderült: a köztévé vezető arcai több millió forintot keresnek havonta és még fizetésemelést is kaptak az adófizetők pénzéből. 

Kálmán Olga egyszer már kiperelte az állami TV vezetőinek fizetését, akkor a 2022-es adatokat adták meg. Azóta a “jó munkáért” fizetésemelést is kaptak a propagandisták, így 2023-ban újra kikérte a bérlistákat, üzleti titokra hivatkozva azonban elutasították a bérlista kiadását, emiatt ismét bírósághoz fordult a DK országgyűlési képviselője. Első- és másodfok után most a Kúria újra kimondta: ezek közérdekű adatok. 


A két adatigénylésből az derül ki, hogy a propagandisták 2022 és 2023 között - miközben az adatigénylési per zajlott - átlagosan 15 százalékos fizetésemelést zsebeltek be.

 

  • A jogerősen hírhamisítónak nevezhető Papp Dániel esetében még trükköznek egy kicsit, az ő legfrissebb fizetését nem küldte meg az MTVA. Papp Dánielről pillanatnyilag azt tudjuk, hogy 2022-ben havi 3,5 millió forintot keresett. 

  • Németh Zsolt, a kollégái által csak „Pitbullnak” hívott hírigazgató nagyon kiválóan dolgozhat, mert 2022 és 2023 között 1,6 millióról 2 millió 690 ezer forintra emelték a bérét.

  • Orbán Viktor péntek reggeli mikrofonállványa, Nagy Katalin, aki azóta már brüsszeli tudósító lett, forintban számolva több mint 2 millió 280 ezer forintot keres, de euróban kapja a fizetését.

  • Meszes Boglárka híradós, aki képes volt bemondani élő adásban, hogy egy független újságíró kérdésekkel provokálta a fideszeseket, havi 1 millió 521 ezer forint bérben részesül. Két éve még “csak” 1,3 milliót kapott.

  • Császár Attila vezető politikai riporternek is nőtt a bére, 1 millió 470 ezer forint fizetést kap.

  • Lánczi Tamás 2 millió 450 ezer forintot keresett, de most már a Szuverenitásvédelmi Hatóság élén védi mindannyiunk függetlenségét.

  • Az időnként antiszemita posztokat megosztó Siklósi Beatrix havi 1,9 millió forint fizetést vesz fel a közmédiában, őt is megjutalmazták közel 300 ezres emeléssel.

A DK továbbra is nyomon követ minden egyes forintot, amelyet az Orbán-kormány a saját propagandistáira költ a mi adónkból, mert minden költségvetési pénz a magyar embereké, és nem az áruló kormány szolgáié - zárta sajtótájékoztatóját Kálmán Olga. 

 

Kálmán Olga sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük. 

 

DK Sajtóiroda