Barion Pixel
A Demokratikus Koalíció idén is az Ötvenhatosok terén helyez el koszorút október 23-án

A Demokratikus Koalíció idén is az Ötvenhatosok terén helyez el koszorút október 23-án

2024.10.21.

Hagyományainkhoz hűen idén is az Ötvenhatosok terén fogunk megemlékezni az 1956-os magyar forradalom hőseiről. Gyurcsány Ferenc a korábbi években megszokottakhoz hasonlóan idén is sajtónyilatkozatot tesz, majd a DK elnökségének tagjaival együtt elhelyezi a DK ünnepi koszorúját az ’56-os emlékműnél. A pártelnök beszéde mellett a DK-sok idén is saját lakóhelyükön, országszerte előreláthatóan 89 helyszínen fognak megemlékezni a forradalom hőseiről.

A Demokratikus Koalíció szerint idén a korábbiaknál is fontosabb emlékeznünk, hogy miért is harcoltak az ’56-os hősök. Akkor, amikor Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai tanácsadója bevallja, hogy az orbáni hatalom nem védekezne egy orosz támadással szemben, különösen fontos kiállnunk a magyar szabadság és függetlenség mellett. Mi nem adjuk a piros-fehér-zöldet, és nem cseréljük sem fehér, sem orosz zászlóra, ahogy az áruló Orbán-kormány tenné!

 

DK Sajtóiroda 

RSS