Barion Pixel
A DK tiltakozik a vasútállomások privatizálása ellen

A DK tiltakozik a vasútállomások privatizálása ellen

2024.10.21.

A Lázár János által bejelentett vasútfejlesztési terv szerint a miniszter arra készül, hogy privatizálja a MÁV legnagyobb pályaudvarait. Tíz, nagy forgalmú állomásról van szó, természetesen köztük van a Nyugati, a Keleti és a Déli pályaudvar, de a Kelenföldi állomás is. Lázár János arra hivatkozva árusítaná ki az állami kézben lévő pályaudvarokat, hogy így a magánbefektetők fogják majd ezeket fejleszteni. Pontosan tudjuk, hogy a NER-ben ez mit jelent.

A Demokratikus Koalíció tiltakozik a vasútállomások privatizálása ellen! Lázár János hatalmas tévedésben van, ha azt gondolja, hogy az a dolga, hogy NER-vállalkozók kezére játssza a pályaudvarainkat. Korszerű vonatokat, jó menetidőket és biztonságos vonatközlekedést akarunk, nem pedig Orbán Ráhel bababoltját, Habony Árpád kaszinóit, vagy Mészáros Lőrinc szállodáit a pályaudvarainkra. A DK szerint a vasútállomások privatizációja az utasok és a magyar emberek elárulása! Amíg Lázár János ennek a területnek a felelőse, addig jobb vonatok nem, csak a korrupció lesz sínen az országban.

 

Arató Gergely 

A DK frakcióvezető-helyettese

 

 

Arató Gergely sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük. 

RSS
Kapcsolódó politikusok