Barion Pixel
Törvényjavaslatot nyújtottunk be a paralimpikonok egyenlő díjazásáért

Törvényjavaslatot nyújtottunk be a paralimpikonok egyenlő díjazásáért

2024.09.25.

Törvényjavaslatot nyújtott be a DK országgyűlési frakciója arra vonatkozóan, hogy az olimpikonok és a paralimpikonok egyenlő pénzjuttatásban részesüljenek az eredményeik után. Jelenleg a paralimpikonok feleannyi jutalmat kapnak ugyanazért a helyezésért, mint olimpikon társaik.

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító, hogy a kormány szerint kevesebbet ér a paralimpikonok teljesítménye. Csak a Gyurcsány-kormány alatt kapott azonos jutalmat és járadékot mindkét versenyzői csoport, ma már hatalmas szakadék tátong az elismerések között. Pedig a sportolók odaadó, időt, energiát és fáradtságot nem kímélő felkészülésének és versenyzésének egyenlő elismerés jár, egyaránt a legnagyobb áldozatokat hozzák hazájukért. Most az Orbán-kormányon a sor: vajon megszavazzák a javaslatunkat, vagy az elutasításával bebizonyítják, hogy tényleg semmibe veszik a paralimpikonokat, és ezzel együtt fogyatékkal élő polgártársainkat?

 

Varju László 

A DK frakcióvezető-helyettese 

RSS
Kapcsolódó politikusok