Barion Pixel
Gyurcsány Ferenc: A kormány suttyomban csinált megszorító csomagot az árvíz alatt

Gyurcsány Ferenc: A kormány suttyomban csinált megszorító csomagot az árvíz alatt

2024.09.21.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szombat reggeli bejelentkezésében az árvízzel kapcsolatban elmondta, hogy a nehezén még nem vagyunk túl, sokáig tetőzik majd a víz, egyre nagyobb lesz a terhelése a gátaknak. A DK elnöke ma is segíti az árvízi védekezést a DK aktivistáival és politikusaival, többször bejelentkezik majd a Facebook-oldalán, hogy szükség van-e a további segítségre a gátakon. 

A DK elnöke elmondta azt is, hogy az árvíz alatt a kormány suttyomban csinált egy nagy megszorító csomagot 130 tételből. “Ebben az áttekinthetetlen 130 elemű megszorító csomagban vannak olyan tételek, amelyek közvetlenül a magyar választókat, a magyar fogyasztást, a magyar beruházást nem érintik, olyan külföldi kötelezettségvállalások, amelyekből ha visszavonulunk, Magyarországnak összességében inkább rossz lesz, mint jó, de azt nem holnap fogják megérezni” - fogalmazott. 

Gyurcsány Ferenc három tételt emelt ki, amelyeket leállítottak: 

  • új mentőkocsi beszerzéseket több mint kétmilliárd forintért,

  • falusi mellékutak felújítására vonatkozó tételeket, ez több mint 3 milliárd,

  • falusi önkormányzati rendezvények, falunapok, családi napok szervezéséhez való hozzájárulást, ami nem éri el a százmilliós tételt.

A kormány a hittanoktatásra viszont adott pénzt az árvíz-helyzet közepén, több mint négymilliárdot - a DK elnöke ezért magyarázatot vár a kormánytól: Miért ezt csinálja a kormány a mi pénzünkkel? Miért a hittan fontos a mentőkocsibeszerzés vagy az útfelújítás helyett? Orbán a világ dolgairól elmélkedik, de ezekről már nem beszél, “néz, mint a luki nyúl” - fogalmazott. 

Gyurcsány Ferenc videója ITT érhető el. 

DK Sajtóiroda

RSS
Kapcsolódó politikusok