Barion Pixel
Arató Gergely: A Fidesz miatt akár pedofilok is dolgozhatnak a nyári gyerektáborokban

Arató Gergely: A Fidesz miatt akár pedofilok is dolgozhatnak a nyári gyerektáborokban

2024.05.23.

Demokratikus Koalíció: A Fidesz miatt akár pedofilok is dolgozhatnak a nyári gyerektáborokban



A DK tiltakozása ellenére a parlament Törvényalkotási Bizottságának fideszes többsége úgy döntött, hogy idén júliusról jövő januárra halasztja a gyermekvédelmi csomag gyerektáborokra vonatkozó részének hatályba lépését. Emiatt idén nyáron még nem fogják előzetesen vizsgálni, hogy a gyerektáborokban dolgozóknak volt-e közük gyermekek elleni bűncselekményekhez.

Emellett a Fidesz a bizottságban leszavazta az ellenzék közös, gyermekvédelmi határozati javaslatának, valamint a Demokratikus Koalíció gyermekvédelmi törvénycsomagjának tárgysorozatba vételét is.

A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz a gyermekek helyett az orbáni pedofilhálózatot védelmezi, ezért nem volt hajlandó megszavazni a DK javaslatait. A Fidesz többek között nemet mondott a gyermekjóléti források és a gyermekvédelmi dolgozók bérének emelésére, a családi pótlék megduplázására, a gyermekvédelmi ombudsmanra és a gyerekek elleni bűncselekményeket vizsgáló bizottságokra is. Azért hoztuk létre a szociáldemokrata-zöld szövetséget Dobrev Klára vezetésével, hogy kisöpörjük az országból az orbáni pedofilhálózatot és megvédjük a gyermekeinket. Mi nem egymást, hanem Orbán Viktort akarjuk leváltani! Ezért kérünk mindenkit arra, hogy szavazzon a legerősebb ellenzéki listára, a DK-MSZP-Párbeszéd közös listájára!

Arató Gergely
a Demokratikus Koalíció országgyűlési frakcióvezető-helyettese

RSS
Kapcsolódó politikusok