Barion Pixel
Dobrev Klára: Sulyok Tamás ügyvédként törvényellenesen játszott át magyar termőföldeket külföldieknek pénzért

Dobrev Klára: Sulyok Tamás ügyvédként törvényellenesen játszott át magyar termőföldeket külföldieknek pénzért

2024.05.22.

Ahogy tegnap ígértem, ma bebizonyítottam, hogy az egyik legfontosabb magyar közjogi méltóság egy köztörvényes bűnöző. Ma egy hetek óta tartó nyomozás végére kerül pont, de végre kétségbevonhatatlan bizonyítékok vannak a kezünkben arra vonatkozóan, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnök egy köztörvényes bűnöző, aki ügyvédként törvényellenesen, vélhetően bűnszervezetben, pénzért játszott át magyar termőföldeket külföldieknek.

A magyar föld törvényellenesen külföldiek kezére játszása mindig is bűncselekmény volt, közokirat-hamisításnak minősült, de 2014-ben maga az Orbán-kormány tette külön tényállássá a büntető törvénykönyvben. A magyar föld külföldiek kezére játszása általában strómanokon és zsebszerződéseken keresztül történt, ez történt több mint ezer hektárnyi Szeged környéki termőfölddel is. Az érintettek, tanúk, és az ügyet jól ismerő helyiek legalábbis nagyjából ekkora nagyságrendről beszélnek, amit 3-4 helyi ügyvéd közreműködésével sikerült külföldiek kezére játszani.

Ma ennek egy konkrét szeletét mutattuk be, amelynek minden egyes eleme alaposan bizonyított. Ebben a törvénytelen ügyletben egy 103 hektáros földterületet játszott külföldiek kezére Sulyok Tamás, még szegedi ügyvédként, törvényellenesen, pénzért. Aláírással, pecséttel, feketén-fehéren. Úgy döntöttünk, hogy semmilyen nevet nem takarunk ki vagy rövidítünk, mert ebben az ügyben mindenki bűnös:

1. A szóban forgó földterület előbb egy stróman, Gyuris Gyula Ernő nevére kerül, aki egy következő strómannak, Kocsis Lászlónak ajándékozza a területet. Az ajándékozási szerződést ügyvédként Sulyok Tamás szerkesztette és ellenjegyezte. Ezt a sajtótájékoztatón hivatalos dokumentummal bizonyítottam.

2. A második stróman, Kocsis László rögtön köt egy kölcsön- és jelzálogszerződést olyan osztrák állampolgárok cégével, akik törvényesen nem szerezhettek termőföldet Magyarországon. Ez a cég az úgynevezett Agronómia Kft. Ezen túl a második stróman haszonélvezeti jogot ad a cég tulajdonosainak. A cég mögött három osztrák testvér áll, ugyanazok, akik haszonélvezeti jogot is kaptak: Franz Kirchmayr, Ernst Kirchmayr és Alois Kirchmayr. Ezeket a szerződéseket is Sulyok Tamás szerkesztette és ellenjegyezte ügyvédként. A sajtótájékoztatón ezt is hivatalos dokumentumokkal bizonyítottam.

3. Az Agronómia Kft. osztrák tulajdonosainak kézbesítési megbízottja is Sulyok Tamás lett. A sajtótájékoztatón ezt is hivatalos dokumentumokkal bizonyítottam.

4. Ez idáig önmagában is bizonyító erejű, mi azonban megszereztük magát a zsebszerződést is, amelyből szó szerint is idéztem a sajtótájékoztatón.

A Demokratikus Koalíció szerint egy köztörvényes bűnöző nem lehet Magyarország köztársasági elnöke, egy ilyen ember, aki szó szerint a hazát árulta külföldieknek, bizonyosan nem testesítheti meg a nemzet egységét. Arra szólítjuk fel Sulyok Tamást, hogy kövesse Novák Katalin példáját, és mondjon le a köztársasági elnöki tisztségről. Akár megteszi, akár nem, én holnap elmegyek az ügyészségre, törvénytisztelő polgárként bemutatom a bizonyítékokat. Ahogy ott végeztem és kijöttem az ügyészségről, ezeket a dokumentumokat a sajtónak is át fogom adni, holnap 10:30 után a Legfőbb Ügyészség épülete előtt.

Dobrev Klára
EP-listavezető
DK-MSZP-Párbeszéd

 

Dobrev Klára sajtótájékoztatóját élőben közvetítettük a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán: 
https://www.facebook.com/dk365/videos/1175108740570732 

 

RSS
Kapcsolódó politikusok