Kálmán Olga: Pert nyertünk az MTVA ellen a propagandisták fizetése ügyében a Kúrián is

2024.04.11.

Kálmán Olga: Pert nyertünk az MTVA ellen a propagandisták fizetése ügyében a Kúrián is

 

A Demokratikus Koalíció azért perelte be tavaly márciusban az MTVA-t, hogy megtudjuk, mennyi közpénzt kapnak az állami közmédia irányítói és arcai, akik közszolgálat helyett kormánypropagandát folytatnak a köztévén. A DK az ügyben pert nyert a Fővárosi Ítélőtáblán, emiatt tudja ma az ország, hogy többek között Papp Dániel, az MTVA hírhamisító vezérigazgatója 3 és fél millió forintot keres havonta, Lánczi Tamás több mint kétmillió forintot kap az adófizetők pénzéből, Császár Attila pedig havi egymillió háromszázezer forintért gyárt propagandát. Ez azonban nem minden, az MTVA ugyanis nem adta ki mindenki fizetését, ráadásul megtámadta a korábbi ítéletet a Kúrián.

A Demokratikus Koalíció most újabb győzelmet aratott a bíróságon, a Kúria ugyanis helyben hagyta a korábbi bírósági döntéseket: a magyaroknak tehát joguk van tudni, hogy mennyit keresnek a közmédia propagandistái. Egy ezzel párhuzamosan zajló perben azt is ki fogjuk deríteni, hogy mennyit keresnek azok a propagandisták, akiknek a fizetését eddig eltitkolta az MTVA, és nem adta ki a korábbi eljárásban. Amint azt a pert is megnyertük, és megkaptuk ezeket az adatokat, a korábbiakhoz hasonlóan ismét nyilvánosságra fogjuk őket hozni. Olyan nincs, hogy valaki azért kapja a pénzét a magyar emberektől, hogy hazudjon nekik, és még csak azt sem tudhatja az ország, hogy hogy fizet ez az agymosás.