A DK azt követeli, hogy Pölöskei Gáborné Áder Annamária ne a testvérével üzengessen, hanem álljon a nyilvánosság elé a pedofilügyben!

2024.03.21.

A DK azt követeli, hogy Pölöskei Gáborné Áder Annamária ne a testvérével üzengessen, hanem álljon a nyilvánosság elé a pedofilügyben! 

A DK február végén számolt be arról, hogy Áder János testvére, Pölöskei Gáborné Áder Annamária a Főváros Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályának vezetőjeként tudott a bicskei pedofil igazgatóról, mégsem tett semmit. Hiába mondta el a bicskei gyermekotthon két dolgozója a Fővárosnak már 2011-ben, hogy egy, az intézményben lakó gyermek szerint az igazgató belenyúlt a nadrágjába, az ügyben semmilyen felelősségre vonás nem történt. A bicskei gyermekotthont fenntartó fideszes Főváros nem rúgta ki V. Jánost, aki ennek köszönhetően még 5 évig molesztálhatta a rábízott gyerekeket. Pölöskei Gáborné azóta sem állt az ország elé, csak a testvérével üzengetett, hogy feljelentést tesz. A kormány annak ellenére bujtatja, az MTI szerint pedig annak ellenére nem közszereplő, hogy jelenleg is a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára.

A Demokratikus Koalíció szerint Pölöskei Gáborné Áder Annamária ne Áder Jánossal üzengessen, hanem álljon a nyilvánosság elé és válaszoljon! Miért nem rúgta ki a pedofil igazgatót már 2011-ben, amikor tudomására jutott, hogy gyerekeket zaklat? Miért nem akadályozta meg, hogy ezek a gyerekek még 5 éven át szenvedjenek, sőt egyikük véget vessen a saját életének? Esetleg azért, mert ez volt a feltétele annak, hogy előléptessék, és Balog Zoltánnak legyen az államtitkára? Valóban pedofilok mosdatásával lehet előre jutni a Fideszben? A DK üzengetés helyett azonnali válaszokat vár Pölöskei Gáborné Áder Annamáriától!

Gy. Németh Erzsébet

A DK országgyűlési képviselője, alelnöke

 

Gy. Németh Erzsébet sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük: https://www.facebook.com/dk365/videos/386083634207434