Barion Pixel
Megtagadta az Áder János húgáról szóló közlemény kiadását az MTI

Megtagadta az Áder János húgáról szóló közlemény kiadását az MTI

2024.02.22.

Megtagadta az Áder János húgáról szóló közlemény kiadását az MTI

 

Az MTI nem adta ki a DK Áder János testvérének a bicskei gyermekotthonban történtekkel kapcsolatos felelősségéről szóló közleményét, arra hivatkozva, hogy Pölöskei Gáborné Áder Annamária nem közszereplő, illetve sérti a személyhez fűződő, valamint emberi méltóságának, becsületének, jóhírnevének, magánéletének, magántitkának és személyes adatai védelméhez fűződő jogát. 

Gy. Németh Erzsébet, a DK országgyűlési képviselője arról tartott ma sajtótájékoztatót, hogy a bicskei gyermekotthon két dolgozója már 2011-ben elmondta a Fővárosnak, hogy a gyermekotthon igazgatója zaklathatja a gyerekeket, mégsem történt semmi. Az ügy eljutott a Főváros Oktatási, Gyermek- és Ifjúságvédelmi Főosztályához, melynek akkori vezetője Pölöskei Gáborné Áder Annamária volt, Áder János testvére. Neki tudnia kellett arról, hogy mit csinál az igazgató a bicskei gyermekotthonban lakó gyerekekkel, mégsem tett semmit, ezért a pedofil igazgató még 5 éven át zaklathatta a rábízott gyerekeket. Pölöskei Gáborné Áder Annamáriát a hallgatása után előléptették, Balog Zoltánnak lett az államtitkára.

A Demokratikus Koalíció szerint ez újabb bizonyíték az orbáni pedofilhálózat működésére. Az Orbán-rendszer a legmagasabb szinten fedezi, mosdatja, menti fel és tünteti ki a fideszes pedofilokat, a fideszes fővárosi vezetésben, a Sándor-palotában és az Igazságügyi Minisztériumban is, ahogy valószínűleg az államigazgatás minden szintjén. 

RSS