Barion Pixel
DK: Egy hete derült ki, hogy szabadulása után is áldozatokat félemlített meg K. Endre, és még mindig szabadlábon van

DK: Egy hete derült ki, hogy szabadulása után is áldozatokat félemlített meg K. Endre, és még mindig szabadlábon van

2024.03.18.

DK: Egy hete derült ki, hogy szabadulása után is áldozatokat félemlített meg K. Endre, és még mindig szabadlábon van

Már több mint egy hete nyilvánosságra kerültek azok a bizonyító erejű videófelvételek, amelyeken az Orbán Viktor áldásával szabadon engedett bicskei pedofilsegítő ugyanazt követi el, ami miatt egykor börtönbe került. K. Endre hamis vallomásra próbálta rávenni az egyik bicskei áldozatot, ennek ellenére továbbra is szabadlábon van, a rendőrség nem tartóztatta le.

A Demokratikus Koalíció szerint az orbáni pedofilhálózat működését bizonyítja, hogy az elnöki kegyelemmel és Orbán jóváhagyásával szabadon engedett bicskei pedofilsegítő folytathatja az egykori áldozatok zsarolását. Miért nem tartóztatja le a rendőrség K. Endrét, talán Orbán Viktor tiltotta meg? Miért félemlítheti meg a bicskei pedofil igazgató áldozatait K. Endre? Miért a pedofil bűnözőket és bűntársaikat védi az Orbán-kormány a pedofilok áldozatai helyett? Mi, DK-sok véget fogunk vetni ennek! Ki akarjuk söpörni az orbáni pedofilhálózatot, mert nem hagyjuk, hogy Magyarország a fideszes pedofilok vadászterülete legyen!

Arató Gergely 

A DK frakcióvezető-helyettese

 

Arató Gergely sajtótájékoztatóját a Demokratikus Koalíció Facebook-oldalán közvetítettük:

https://www.facebook.com/dk365/videos/371791895679181 

RSS