Barion Pixel
A DK EP-képviselői Böjte Csaba Európai Polgári díjának visszavonását kezdeményezik a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál történt pedofil bűncselekmények miatt

A DK EP-képviselői Böjte Csaba Európai Polgári díjának visszavonását kezdeményezik a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál történt pedofil bűncselekmények miatt

2024.02.21.

A DK EP-képviselői Böjte Csaba Európai Polgári díjának visszavonását kezdeményezik a Dévai Szent Ferenc Alapítványnál történt pedofil bűncselekmények miatt

Az elmúlt hetek rámutattak, hogy az Orbán-rendszerben a pedofiloknak és segítőiknek kitüntetés és kegyelem jár. Ez nem K. Endrével kezdődött, így volt már akkor is, amikor kiderült, hogy a Fidesz-közeli Böjte Csaba alapítványánál egy pedofil tíz éven át erőszakolhatott meg gyerekeket. Érdekes módon a román igazságszolgáltatás nem mentegette a pedofilt, 28 évre zárták börtönbe, nem kapott sem kegyelmet, sem kitüntetést. Itthon viszont Böjte Csabától senki nem kért magyarázatot, sőt a Fidesz előterjesztésére Európai Polgári Díjat is kapott a történtek után.

A Demokratikus Koalíció EP-képviselői Böjte Csaba Európai Polgári Díjának visszavonását kezdeményezik az általa vezetett Dévai Szent Ferenc Alapítványnál történt pedofil bűncselekmények miatt! Ha valaki felel egy intézményért, az abban lakó gyermekekért, majd kiderül, hogy egy pedofil 10 éven át erőszakolhatta az ott lévő gyerekeket, annak biztosan nem jár semmilyen kitüntetés. A DK szerint elég volt a pedofilsimogató fideszes politikusokból, akik kegyelmet és kitüntetéseket osztogatnak a pedofiloknak és segítőiknek. Magyarország a hazánk, nem pedig a fideszes pedofilok vadászterülete! Meg fogjuk védeni a gyerekeinket és unokáinkat, akármilyen magas kormányzati szintről is működtetik a fideszes pedofilhálózatot!

Rónai Sándor 

A DK EP-képviselője 

 

RSS