Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Orbán Viktor bűne az egyre több menekült

2015.09.07.
Gréczy ZsoltOrbán Viktor kormányfőt tette felelőssé a Demokratikus Koalíció szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján amiatt, hogy egyre több menekült jön Európába. Gréczy Zsolt felszólította a miniszterelnököt, "ne kábítsa azzal a magyarokat, hogy megvédi a határokat, amikor éppen annak az ellenkezője történik". Orbán Viktor a hétvégén menekültügyi humanitárius katasztrófát idézett elő, amivel olyan helyzetbe hozta Ausztriát és Németországot, hogy a papírok nélküli, regisztrálatlan migránsokat is be kellett engedniük - mondta a politikus. Gréczy Zsolt szerint Orbán Viktor ezzel gyakorlatilag megnyitotta Európát a menekültek előtt, akik most úgy látják, Magyarországon könnyen átmehetnek nyugat felé. A miniszterelnök emellett vereségét is beismerte napközben, amikor úgy nyilatkozott, nincs a kvótarendszer ellen - mondta a szóvivő. Gréczy Zsolt bejelentette, pártja nagygyűlést szervez szeptember 13-ára Budapesten, amelyen tiltakozni kíván a kormány erkölcstelensége ellen, és kiáll az emberséges normák betartása mellett. (MTI)
RSS