A főváros felfüggeszti a Verseny utcába tervezett ideiglenes tranzitzóna kialakítását, jelentette be a Főpolgármesteri Hivatal. Azzal a pár ezer menekülttel, aki most Ausztria felé hagyja el hazánkat, természetesen nem oldódott meg a menekülthelyzet, az emberek ugyanúgy jönni fognak és egyre inkább fedélre lesz szükség a fejük fölé. A Jobbik annak rendje és módja szerint üdvözölte az embertelen döntést, nyugtázva a fideszes főpolgármester szélsőjobb felé tett gesztusát.
A Demokratikus Koalíció szerint Tarlós Istvánnak nem a szélsőjobboldal uszításának, hanem a budapesti lakosság érdekeinek kellene eleget tennie. A DK szerint mind a menekültekkel szembeni emberséges bánásmód, mind a fővárosiak nyugalma azt követeli meg, hogy minél hamarabb megépüljön a Verseny utcai szociális blokk. A DK szerint Tarlós Istvánnak nem muszáj a budapestiek érdekeit képviselnie, lemondása után bizonyosan talál számára megfelelő pozíciót a Jobbik soraiban.
Gy. Németh Erzsébet
a Fővárosi Közgyűlés tagja
Demokratikus Koalíció