Barion Pixel

Közlemény: Köszönjük a helytállást! - Magyarország megmutatta az igazi arcát

2015.09.05.
Molnár CsabaSok ezer átgyalogolt kilométer, sok táborokban és pályaudvarokon átvacogott és végignyomorgott nap és hét után a menekültek ma átléphették a magyar-osztrák határt. A háború miatt útra kelt családok ma Európa emberségesebb részébe érhettek, hála Ausztria és a szintén a beengedésüket bejelentő Németország civilizált és emberi viselkedésének. A Demokratikus Koalíció köszönettel tartozik azoknak a civileknek, önkéntesen segítő állampolgároknak, akik megmutatták Magyarország igazi arcát. A DK-nak meggyőződése, hogy a magyar emberek ugyanolyan tisztességes európaiak, mint az osztrákok vagy a németek, még ha ezzel ellentétes hamis látszatot is szeretett volna kelteni a menekültek elleni hergeléssel és uszítással politikai célokat hajhászó Orbán-kormány. A magyar polgárok emberséggel válaszoltak a magyar kormány embertelenségére. A DK köszöni azoknak, akik megmutatták, hogy hazánk nem egyenlő hazánk kormányával, azoknak, akik az embertelenségre az emberség és az önzetlen segítségnyújtás válaszát adták. Köszönjük a helytállást azoknak a hazafiknak, akik az elmúlt heteket ismeretlen, ámde bajba jutott emberek önzetlen segítésével és gyámolításával töltötték!  

Molnár Csaba Ügyvezető alelnök Demokratikus Koalíció

RSS