Barion Pixel
A DK álláspontja a főpolgármester budapesti választási javaslata kapcsán

A DK álláspontja a főpolgármester budapesti választási javaslata kapcsán

2024.01.18.

A DK álláspontja a főpolgármester budapesti választási javaslata kapcsán


A DK egyetért Karácsony Gergely főpolgármesterrel, hogy az idei fővárosi önkormányzati választásokat megelőző jelölt- és listaállítást legkésőbb március közepéig be kell fejezni. Ahogy korábban már elmondtuk, támogatjuk, hogy a jelenlegi városvezetést adó pártok (DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd) a főpolgármester által vezetett közös választási listán induljanak, támogatjuk azt is, hogy az LMP is e lista résztvevője legyen.

A kerületi polgármester-jelölések kapcsán természetesen támogatjuk a főpolgármester DK-s polgármester-jelölteket illető javaslatait. A DK a főpolgármester által felsorolt, nem DK-hoz tartozó polgármester-jelöltekkel szemben jelöltet állítani nem kíván.

Támogatjuk, hogy a főpolgármester által konkrét személyi javaslattal nem érintett kerületekben előválasztás döntsön a jelöltek személyéről. A DK e kerületek közül a XXI. és a XXII. kerületben kíván polgármester-jelöltet állítani, jelöltjeinket már korábban megneveztük, készen állunk az előválasztásra. Egyetértünk a főpolgármesterrel abban is, hogy az előválasztásokat a 2019-es sikeres önkormányzati választásokat megelőző valamelyik előválasztás szabályait alapul véve kell megrendezni.

 

DK Sajtóiroda

RSS