Barion Pixel

Közlemény: Azonnali vizsgálatot követelünk a pilisvörösvári Napraforgó Speciális Otthon ügyében!

2015.03.06.
Szabó AttilaA Napraforgó Speciális Otthon volt ápolóinak elmondása szerinti az embertelen körülmények miatt csak az elmúlt évben több mint 50 dolgozó hagyta ott az intézményt. Ezzel az ellátottak biztonsága veszélybe került, amely mellett nem mehetünk el szótlanul. Véleményünk szerint a 2014-ben lefolytatott fenntartói vizsgálat szakszerűtlen és elfogult volt: többek között a vizsgálatot kezdeményező érdekképviseletet, valamint az érintett dolgozókat meg sem kérdezték. A vizsgálatot lefolytató Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság feladata saját honlapjuk szerint az, hogy empatikus hozzáállást és emberséges magatartást tanúsítsanak a hozzájuk forduló, leggyakrabban segítségre szoruló, sok esetben súlyos fogyatékosságukkal vagy mentális problémáikkal küszködő emberekkel szemben. A Demokratikus Koalíció szerint megengedhetetlen egy olyan, emberileg és szakmailag is alkalmatlan vezető mindenáron történő megvédése, aki súlyos veszélybe sodorta az intézmény működését és az ottani betegek ellátását. A DK felszólítja Balog Zoltán minisztert, hogy rendeljen el azonnali, pártatlan, az esetleges visszaélésekre is fényt derítő vizsgálatot! Ebben a nyilvánvalóan tarthatatlan állapotban rendkívül gyors intézkedést és a kialakult helyzetért felelős személyek felelősségre vonását követeljük!  

Szabó Attila Pest Megye Közgyűlésének képviselője frakcióvezető Demokratikus Koalíció

RSS