Barion Pixel
Varju László: Ha lett volna Energia Fogyasztóvédelmi Szolgálat, akkor soha nem történhetett volna meg az MVM rosszhiszemű túlszámlázása

Varju László: Ha lett volna Energia Fogyasztóvédelmi Szolgálat, akkor soha nem történhetett volna meg az MVM rosszhiszemű túlszámlázása

2023.08.26.

Varju László: Ha lett volna Energia Fogyasztóvédelmi Szolgálat, akkor soha nem történhetett volna meg az MVM rosszhiszemű túlszámlázása

 

Közismert, hogy rengetegen annak ellenére kaptak a korábbi rezsiszámlájuk többszörösére rúgó gázszámlát az MVM-től, hogy a fogyasztásuk ezt nem indokolta. Azóta az is kiderült, hogy mindez az MVM számlázási rendszerének a műve, a szolgáltató azonban ennek ellenére sem állt el attól, hogy behajtsa az igazságtalan, sokszor irreális gázszámlákat.

Az Árnyékkormány idén március elsején jelentette be, hogy egy Energia Fogyasztóvédelmi Szolgálat létrehozására van szükség, amely garantálja, hogy az energiaszolgáltatók nem alkalmazhatnak rosszhiszemű számlázást az emberek és a családok kárára. A kormány akkor nemet mondott az Árnyékkormány javaslatára és igent az emberek átverésére, ennek köszönhető, hogy eddig tisztességesen fizető és a gázfogyasztásukkal spóroló családok tartoznak most akár több százezer forinttal az MVM-nek. Amíg Orbán marad, addig marad az a világ, amelyben soha nem a magyaroké az utolsó szó és ki lehet velük fizettetni azt is, amit valójában soha nem kaptak meg. A Dobrev Klára vezette szociáldemokrata Árnyékkormány felkészült arra, hogy a kormányváltás után letörje az orbáni inflációt, az árak helyett a béreket és a nyugdíjakat emelje, valamint létrehozza az Energia Fogyasztóvédelmi Szolgálatot, hogy soha többé ne verhessen át senkit a gázszolgáltatója!

RSS
Kapcsolódó politikusok