Barion Pixel

Közlemény: Szabálytalan útfelújításért ne járjon pénz Mészáros Lőrincnek!

2015.08.23.
Gy.Németh ErzsébetA Népszabadság készített gyűjtést azokból a fővárosi utakból, amelyeknek a csatornázás utáni felújítását a Mészáros Lőrinc cégét is tömörítő konzorcium nyerte el. A hírportál szerint a XVIII. kerületben bizonyos utak akár egy méterrel is keskenyebbek lettek a felújítás következtében, míg a kerületi Fidesz-frakció vezetőjének körzetében felújított szakaszok még szélesebbek is lettek a korábbinál. A felcsúti gázszerelő nyomán tehát a XVIII. kerületben minden út a korrupcióhoz vezet, hol keskenyebb, hol szélesebb nyomvonalon. A több szakaszon véghezvitt “útlopás” következtében ráadásul elvileg kétirányú utak változtak gyakorlatilag egyirányúvá, hiszen 3 és fél méteren nem fér el egymás mellett két autó. A nem fideszes körzetek lakóinak így a mindennapjaivá válik az életveszélyes közlekedés, amiért cserébe Mészáros Lőrinc újabb százmilliókat tehet zsebre korábbi milliárdjaihoz hasonlóan. A Demokratikus Koalíció szerint használhatatlan utakért egy forint közpénz sem jár Mészáros Lőrincnek. A DK szerint azokat a szakaszokat, ahol a felújítás következtében az út szélessége nem éri el a hivatalos szabványban meghatározott 4,25 métert, Mészáros Lőrincnek haladéktalanul ki kell javítania. Mivel az útfelújítás közbeszerzési eljárását a Főváros végezte, a DK szerint Tarlós Istvánnak is felelnie kell: adott-e teljesítési igazolást Mészárosnak az életveszélyes útfelújításért?  

Gy. Németh Erzsébet A Fővárosi Közgyűlés tagja Demokratikus Koalíció

RSS