Barion Pixel
Arató Gergely az Egyenes Beszédben: A Gyurcsány-kormány idején harmad ekkora infláció sem volt

Arató Gergely az Egyenes Beszédben: A Gyurcsány-kormány idején harmad ekkora infláció sem volt

2023.05.10.

Arató Gergely az Egyenes Beszédben: A Gyurcsány-kormány idején harmad ekkora infláció sem volt

 

Az orbáni infláció, a nyugdíjak és bérek értékvesztése, az egészégügy helyzete mind azt bizonyítja, hogy a Fidesz nem tud kormányozni – jelentette ki Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese kedd este az Egyenes Beszédben. Mivel párbeszédre nem képesek, ezért marad az erőszak, ezt láttuk a május 3-i diáktüntetéseken is – vélte.

Arató Gergely hangsúlyozta: nem lehet párhuzamot vonni a mai helyzet és 2006 között. 2006-ban a tüntetők erőszakosak voltak, felgyújtották az MTVA székházat, ez pedig a mai diákokról aligha mondható el.

A DK plakátkampányára adott kormányzati reakciókra annyit mondott, hogy Orbán Balázs gyors válaszából is látszik, hogy a Fidesznek fáj ez a kampány.

„Magyarországon egy olyan száguldó orbáni infláció van, amit nem lehet a szankciókra meg a háborúkra kenni, hiszen ez Európában egyedülálló. Sosem volt harmad ekkora infláció sem a Gyurcsány-kormány idején” – jelentette ki, megmagyarázva az óriásplakát szövegét.

Arra a kifogásra, hogy önkormányzati kampány jön, Arató Gergely annyit reagált, hogy Dobrev Klára az Árnyékkormány miniszterelnök-jelöltje, aki hatalmas teltházak előtt tart beszédeket, legutóbb például Szombathelyen.

„Egy párt akkor dolgozik jól, ha ugyanazt képviseli az Európai Parlamentben, a magyar Parlamentben és az önkormányzatokban” – mondta. Kiemelte, hogy az Árnyékkormánynak éppen az a lényege, hogy bemutassák, van alternatíva, van más megoldás, és ne csak arról beszéljünk, hogy a Fidesz képtelen kormányozni.

RSS
Kapcsolódó politikusok