Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Le kell állítani az állami termőföldek tervezett eladását!

2015.08.12.
nagy_husszein_20140418A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint le kell állítani azt az eljárást, amelynek során 3-400 ezer hektár állami termőföldet adhatnak el. Erről a párt alelnöke beszélt szerdán az MTI-nek. Nagy-Huszein Tibor azt mondta, úgy néz ki, hogy hosszú évek előkészítő munkája után a "Fidesz napokon belül megkezdi" az állami tulajdonban lévő termőföldek kedvezményes hitellel történő értékesítését. Hozzátette, az előkészítésnek több fázisa volt, például azok a "földmutyik", amelyek során mintegy 250 ezer hektárnyi területet kaptak meg új bérlők. A politikus szavai szerint a földek eladásához nem kell külön parlamenti felhatalmazás, ráadásul Matolcsy György jegybankelnök "megteremtette a lehetőséget" a területek megvételéhez. A DK úgy látja, hogy miután a földtörvény alapján az európai gazdasági térség polgárai vehetnek Magyarországon földeket, így a "fideszes klientúra" később eladhatja ezeket a területeket az esetleges európai földvásárlóknak - folytatta. Arra is kitért, hogy az uniós földalapú támogatás tízéves összege fedezni tudja a vásárláshoz felvett hiteleket. Nagy-Huszein Tibor azt mondta, ezt a "rendkívül tisztességtelen folyamatot" mindenképpen meg kellene állítani, mert annak során 3-400 milliárd forintnyi nemzeti vagyon kerül olyan bérlők birtokába, akik nem bizonyították, hogy méltók a területek művelésére. Jakab István, a Magosz elnöke - aki egyben az Országgyűlés fideszes alelnöke - a Nemzeti Agrárkamara lapjának augusztusi számában azt mondta: az állam által kötött szerződéseket tiszteletben tartják, a meglévő bérleti szerződésekkel együtt adnának el 300-400 ezer hektárnyi állami termőföldet húszéves elidegenítési tilalom mellett, húsz évre szóló hitellel. A cikkben arról is beszámolt, hogy csak olyanok vásárolhatnának, akik meg is művelik a földet. Jakab István azt is közölte, hogy az ezt lehetővé tevő jogszabály-módosításokat várhatóan még augusztusban a Ház elé terjesztik. (MTI)
RSS