Barion Pixel

Sajtótájékoztató: A DK vizsgálóbizottságot állítana fel a 3-as metró felújítása ügyében

2015.08.11.
Gy.Németh ErzsébetA Demokratikus Koalíció (DK) vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi majd a Fővárosi Közgyűlés szeptemberi ülésén annak kiderítésére, hogy történt-e hűtlen kezelés a 3-as metró felújítási pályázata körül. Az ellenzéki párt szándékáról Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője beszélt kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. A politikus úgy fogalmazott, hogy Tarlós István főpolgármester az Orbán-kormány elvárásai szerint minden akadályt elhárított a felújításra jelentkező orosz cég elől, így a 3-as metró vonalán - a hitelfelvétel költségeivel együtt - összesen 84 milliárd forintba kerül majd a 37 szerelvény renoválása. Gy. Németh Erzsébet szerint más európai várások ennél olcsóbban új, modern és légkondicionált szerelvényeket vásároltak, miközben a 3-as metrón utazóknak 2040-ig kell várniuk a légkondicionálásra. Példaként említette Szentpétervárt, ahol - mondta - a hasonló hosszúságú szerelvények darabja kétmilliárd forintba került, és ezen az áron összesen 78 milliárd forintért juthatott volna Budapest nem használt, hanem új kocsikért. Párizs pedig nyolccal több, igaz kicsit rövidebb szerelvényt összesen 57 milliárd forintért vásárolt meg. Jelenleg tehát minden jel arra mutat, hogy a főváros vezetői nem jártak el kellő gondossággal a metrófelújítás ügyében - fogalmazott a DK képviselője. Azt javasolják, hogy a Fővárosi Közgyűlés állítson fel egy ellenzéki többségű, de szakemberekből is álló vizsgálóbizottságot a kérdés tisztázására - mondta. (MTI)
RSS