Barion Pixel
Kocsis-Cake Olivio: A kecskeméti Fidesz tovább titkolózik az épülő akkumulátorgyárról

Kocsis-Cake Olivio: A kecskeméti Fidesz tovább titkolózik az épülő akkumulátorgyárról

2023.03.18.

Kocsis-Cake Olivio: A kecskeméti Fidesz tovább titkolózik az épülő akkumulátorgyárról

 

Nem hajlandó tisztázni Kecskemét fideszes polgármestere, hogy épülhet-e a helyi Mercédesz-gyár mellé akkumulátorgyár, pedig a kecskemétieket már hónapok óta aggasztja a kérdés. Rossz előjel, hogy a DK és a többi ellenzéki párt önkormányzati képviselőinek határozat-tervezetét az akkumulátorgyárak tilalmáról a kecskeméti Fidesz-frakció leszavazta.

Az Árnyékkormány szerint Kecskeméten és az ország minden településén azonnal le kell állítani az akkumulátorgyárak, illetve a gyártáshoz kapcsolódó üzemegységek építését, előkészítését és engedélyeztetését is, amíg nem tájékoztatják és nem kérdezik meg az ott élőket. Az akkumulátorgyárak súlyosan veszélyeztetik az emberek egészségét és a természeti környezetet, valamint a Magyarországot sújtó aszályok ellenére hatalmas vízigénnyel bírnak. Ráadásul sokat veszíthetnek értékükből a gyárak közelében élők ingatlanjai. Az Orbán-kormány és a Fidesz azonban Kecskeméten és más településeken is csak lapít, titkolózik az akkumulátorgyárakról. Mára az Árnyékkormány maradt Magyarország egyetlen reménye arra, hogy ne épüljenek környezetkárosító, egészségre veszélyes akkumulátorgyárak az országban.

RSS