Barion Pixel

Közlemény: Etikai eljárással hallgattatná el a kormány a "fekete ruhás ápolót"

2015.08.10.
László_Imre_dr_2Etikai eljárás indult a "fekete ruhás" szakápolóként megismert Sándor Mária ellen. Az egészségügyi dolgozók emblematikus figurájává vált szakápoló nem félt kimondani az igazságot a magyar egészségügy helyzetéről: nem félt beszélni az elmaradt túlórapénzekről és a tarthatatlan munkakörülményekről. Az Orbán-kormány szemében márpedig nem létezik nagyobb bűn az igazság kimondásánál, ezért Sándor Márián akar példát statuálni: aki nem hajlandó rabszolgaként befogott szájjal gürcölni, azt a hatalom megbünteti, kirúgja, lejáratja és ellehetetleníti. Ez egy, az igazság kimondásáért járó kormányzati karaktergyilkosság, ami a magukért kiálló egészségügyi dolgozók szimbólumának megbüntetését célozza. A Demokratikus Koalíció szerint a Sándor Mária elleni etikai eljárás az Orbán-kormány arroganciájának eddigi legaljasabb húzása. A DK figyelmezteti a kormányt: ha minden egészségügyi dolgozó ellen eljárást indít az igazság kimondásáért, akkor senki sem marad majd a kórházakban, hogy éhbérért, emberi jóérzésből életben tartsa a magyar egészségügyet.

László Imre A DK egészségügyi kabinetjének vezetője

RSS