Barion Pixel
Dr. Dávid Ferenc: Levelet hozott a posta

Dr. Dávid Ferenc: Levelet hozott a posta

2023.02.18.

Dr. Dávid Ferenc: Levelet hozott a posta

Tegnap végre hozzám is megérkezett a kormányfő – aki „másodállásban” az Idősek Tanácsában is elnököl – nyugdíjasokhoz intézett levele. A rövid iromány kevés konkrétumot tartalmaz, számos nyugtalanító folyamatról említést sem tesz és tényeket is meghamisít.

  • Kezdjük ez utóbbival. „Az egyik ilyen nagy célunk a nyugdíjasok méltó életének biztosítása, ezért is építettük vissza teljes egészében a Gyurcsány-korszakban eltörölt 13. havi nyugdíjat”. Szeretném jelezni, hogy a 13. havi juttatás nem nyugdíjszerű kifizetés, hiszen nem munkavégzéssel kapcsolatos jogviszonyon és nem járulékfizetésen alapul. Egyszerű költségvetési kiadási tétel, amelynek mértéke éppen megegyezik az egy havi nyugdíj összegével. De, ami ennél sokkal fontosabb: a 13. havi juttatás folyósítását nem a Gyurcsány-kormány, hanem a Bajnai-kabinet szüntette meg az akkor gazdasági válság szorításában. A rendszer kivezetéséről 2009. május 11-én szavazott a Parlament, amikor már nem Gyurcsány Ferenc volt a kormányfő. Ennyit az orbáni igazmondásról.

 

  • „A nyugdíjak értékének megőrzését 2010. óta minden évben sikerült elérnünk.” Ez az évtized miniszterelnöki lódítása (visszafogtam magam). Elég csak a közeli múltra utalnom: 2022-ben a nyugdíjas társadalom – két kiigazítást követően – összesen 14%-os nyugdíjemelésben részesült, holott a nyugdíjas fogyasztói árindex növekedés még a KSH mérése szerint is 15,2 százalék volt. Ez az 1,2 százalék hiányzik a tavalyi évről, de hátrányosan befolyásolja az idei nyugdíjemelést is, hiszen a ki nem fizetett nyugdíjösszeg nem képezheti a 2023. évi emelés alapját sem. A gazdaság teljesítményén nyugvó nyugdíjprémiumon is spóroltak 2022-ben, mivel a kifizethető 22 ezer forint/fő összeg helyett csak 10 ezer forintot folyósítottak a nyugdíjasoknak.

 

  • Az előbb idézett mondat folytatása következik: „Hogy ez 2023-ban is így legyen, január 1-jével 15 százalékkal megemeltük a nyugdíjakat. Ha azonban augusztusban az infláció ennél magasabb lesz, akkor a kormány novemberig kifizeti a különbözetet.” Szeretném emlékeztetni a kormányfőt, hogy rajta (és néhány beosztottján) kívül senki nem hisz a 15 százalékban, még az „elszabadult jobb keze” (M. György) által irányított Magyar Nemzeti Bank is 15,0 – 19,5 %-os pénzromlást prognosztizál, azzal a megjegyzéssel, hogy vélhetően a felső értékhez (19,5 %) lesz közelebb a fogyasztói árindex növekedése. Ezt támasztja alá két nemzetközi hitelminősítő - Fitch Ratings 17,6 % -os és a Standard&Poor’s 18,5 % -os – előrejelzése. A nyugdíjasok tehát az év első tíz hónapjában biztosan „szívóágon” lesznek, már csak azért is, mert 2023. január/2022. január viszonylatában a fogyasztói árak átlagosan 25,7%-kal haladták meg az egy évvel korábbit. A nyugdíjas fogyasztói árindex ennél is magasabb, hiszen elérte a 27,4 %-ot. Ehhez képest a 15 százalékos „melldöngetés” igen gyenge ajánlat, ugyanis minden előrejelzés arra utal, hogy az év eleji 15 százalékos általános nyugdíjemelés nem tart lépést a pénzromlás ütemével, az idős nemzedék elszegényedése 2023 -ban folytatódik.

Élelmiszerutalvány helyett megtévesztő és hazug sorokat tartalmazó levelet hozott a posta. Meddig lesz ez így?

RSS
Kapcsolódó politikusok