Barion Pixel

Közlemény: A Szerencsejáték Zrt. tenderén Szijjártó barátjának kedvezett a lapjárás

2015.08.07.
Kerék-Bárczy SzabolcsSzinte minden napra jut egy vállalkozó, akit ha már tehetséggel vagy teljesítménnyel nem is, fideszes kapcsolatokkal annál inkább megáldott a sors. Szijjártó Péter régi fidelitasos barátja a Szerencsejáték Zrt. jóvoltából közel 3 milliárd forint közpénzt is bezsebelhet az állami cég médiatenderének megnyerése után. A külügyminiszter barátja - aki egyben a Fidesz-frakció volt kabinettitkára - korábban az OEP és az MTVA kommunikációjáért, valamint a Miniszterelnökség rendezvényszervezéséért vehetett fel több százmillió forintot. A korrupt kormány most is biztosra ment, verseny helyett a meghívásos közbeszerzést választotta, nehogy véletlenül előálljon valaki egy jobb és olcsóbb szolgáltatással, de fideszes pártkönyv nélkül. Remélhetőleg a kormány legalább a lottósorsolások lebonyolítását nem fogja fideszes cégeknek kiszervezni, mert akkor nagy eséllyel hazánkba importálná a szerb lottóbotrányt. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-rendszer bukása után minden olyan közbeszerzést ki kell majd vizsgálni, ami nem valós versenyen, hanem meghíváson alapult. A DK szerint a "nap sikeres fideszes vállalkozójával" Szijjártó Péter újabb barátját vonta be a fideszes közpénzosztásba Kiss Szilárd és Tarsoly Csaba után. A DK szerint el fog jönni a nap, amikor a Fidesznek számot kell majd adnia az eltüntetett közpénzekről.  

Kerék-Bárczy Szabolcs Elnökségi tag Demokratikus Koalíció

RSS