Barion Pixel
Gyurcsány Ferenc: Nem ellenzéke vagyunk mi ennek a kormánynak, hanem ellenfele!

Gyurcsány Ferenc: Nem ellenzéke vagyunk mi ennek a kormánynak, hanem ellenfele!

2023.02.06.

Gyurcsány Ferenc: Nem ellenzéke vagyunk mi ennek a kormánynak, hanem ellenfele!

 

Szinte teljesen megtelt február 5-én a budapesti Kongresszusi Központ nézőtere, ahol megtartották a Demokratikus Koalíció XIII. tisztújító kongresszusát. A párt tagjai az ország számos pontjáról, a fővárosból, megyei jogú városokból, kistelepülésekről és falvakból is érkeztek az esemény helyszínére.

 

Részt vettek a kongresszuson a Demokratikus Koalícióhoz a közelmúltban csatlakozott politikusok is. Így a meghívottak között köszöntötték a Momentumból érkezettek között Juhász Bélát, Sződliget polgármesterét; Déri Tibort, Újpest polgármesterét (aki személyesen nem tudott részt venni a kongresszuson, de üzenetben köszöntötte a kongresszus tagjait); Buzinkay Györgyöt, Szentendre korábbi ellenzéki képviselőjelöltjét; Bodrozsán Alexandra kecskeméti önkormányzati képviselőt; valamint Székely Dánielt, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagját.

 

A Párbeszédből érkezettek között a kongresszus köszöntötte Kocsis-Cake Olivio-t, az Árnyékkormány környezetvédelmi ügyekkel foglalkozó árnyékkormánybiztosát; valamint Szűcs Balázst, Erzsébetváros alpolgármesterét.

 

A meghívottak között köszöntötték a Jobbikból érkező, Miskolc önkormányzati képviselőjeként dolgozó Szilágyi Szabolcsot.

 

A kongresszus résztvevői egyperces néma felállással emlékeztek meg a közelmúltban elhunyt Kordás Lászlóról, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjéről, bér- és munkaügyi árnyékminiszterről. Beszédében Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke felidézte és méltatta Kordás László életútját.

 

Eredményes volt a tisztújítás

 

A kongresszuson ismertették a pártszavazás eredményeit, amelynek során a párt elnökévé Gyurcsány Ferencet választották. A DK ügyvezető alelnöke pedig Molnár Csaba lett.

 

A tisztújítás során a DK alelnökeinek a tagok Vadai Ágnest, Varju Lászlót, Gy. Németh Erzsébetet és Ara-Kovács Attilát választották.

 

A DK elnökségi tagjai Kálmán Olga, Cserdiné Németh Angéla, Arató Gergely, Gréczy Zsolt, Rónai Sándor, Ráczné Földi Judit, László Imre, Barkóczi Balázs és Varga Zoltán lettek. A párt etikai bizottságának elnöke Nemes Gábor lett.

 

A kongresszuson ezután bejelentették, hogy a Demokratikus Koalíció ezzel az elnökséggel vág neki a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti választás előkészületeinek.

 

Gyurcsány Ferenc szerint Orbán Viktor elvesztette önállóságát

 

A kongresszuson sor került Gyurcsány Ferenc pártelnök sajtónyilvános évértékelő beszédére, amelyről az országos média legnagyobb televíziói és hírportáljai egyaránt tudósítottak. Beszédében a pártelnök úgy fogalmazott, a tavaly tavasszal az ukrajnai Bucsában az orosz hadsereg által elkövetett, több száz civil halálát követelő tömegmészárlás óta Oroszország elnökét, Vlagyimir Putyint háborús bűnösnek kell tekinteni.

 

Orbán Viktor miniszterelnök elvesztette önállóságát az orosz elnökkel szemben, valójában nem szuverén ember, hanem kiszolgálója az orosz hatalomnak.

 

„Ha az ország vezetője nem szuverén, akkor az ország sem szuverén, és ha az ország nem szuverén, akkor nekünk szembe kell mennünk ezzel a vezetővel” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc.

 

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a jelenlegi kormány a haza ellenfele. Ez a kormány törvénytelen, ez a kormány erkölcstelen, ez a kormány becstelen, ez a kormány bűnöző. Nem ellenzéke vagyunk ennek a kormánynak, hanem ellenfele – fogalmazott.

 

Hozzátette: rá kell mutatni azokra az emberekre, személy szerint, akik a rendszernek építő gazdái, mert nem lehet elbújni a felelősség alól.

 

Ki kell mondani a nevüket, ti csináljátok ezt! Ki kell mondani, hogy szégyent hoztok a hazára, és ölitek, áruljátok ezt a hazát! Ezt a rendszert emberek csinálják. Olyan emberek, akik valamiért szerintem eladták a lelküket, a becsületüket, a tisztességüket, van, akinél tudjuk, hogy miért, és mennyiért, és hogyan, és kivel, és hányféleképpen, de nekünk azt kell mondani, hogy ezt a rendszert szolgálni, a Fideszt aktívan támogatni, az több, mint bűn, az szégyen, és szégyelljétek magatokat!” – mondta Gyurcsány Ferenc.

 

Nem meggyőzni, hanem legyőzni kell a rendszert

 

A pártelnök szerint a kormány két legfontosabb dolga, hogy vigyázzon az országra és az emberekre, de ez a kabinet ezt a két feladatát nem teljesíti. Úgy vélte, Magyarország ma magányosabb, mint bármikor az elmúlt évtizedekben, a magyar emberek védtelenebbek, mint bármikor a rendszerváltozás óta. Hangsúlyozta, az Orbán-kormány cserbenhagyta az országot, cserbenhagyta az embereket, ezért a DK szemben áll ezzel a kormánnyal, ezekkel a kormánypártokkal.

   

Aki azt mondja, hogy az iskola, az oktatás, a tanítás ügye, a várólisták hossza, az akkumulátorgyárak telepítése nem politikai kérdés, az valójában nem legyőzni akarja a Fideszt, hanem meggyőzni. Aki meggyőzni akarja a Fideszt, az meg akarja tartani a Fideszt – fogalmazott Gyurcsány Ferenc, aki szerint  a pártellenes, politikaellenes populizmus ebben a helyzetben kifejezetten a mai fenntarthatatlan hatalom fenntartását szolgálja.

    

A DK elnöke szerint nem lehet egyes ügyek alapján megküzdeni a rendszerrel. Ugyanis ennek a rendszernek valójában az a lényege, hogy ellopta a hazánkat, ezért a rendszert kell leváltani, nem pedig egyes elemeit megváltoztatni.

    

Kijelentette, a haza egyik legfontosabb ügye mostanra az iskola és az oktatás lett. A területnek nem csak több pénzre van szüksége, hanem olyan oktatásra van szükség, amelynek középpontjában a gyermek lelke, gondolata, személyisége, kíváncsisága, tudásvágya van, mert az iskola csak erről szólhat.

    

Gyurcsány Ferenc kifejtette, hogy a magyarországi cigányok joggal érezhetik úgy, hogy mindenki magukra hagyta őket.

 

„Nincs demokratikus, tisztességes, jóhiszemű közbeszéd arról, hogy itt él legalább nyolcszázezer ember, aki cigányságuk miatt kitaszított, és akiknél a szegénység, a kizártság, a megbélyegzettség drámai méreteket ölt. Mi pedig elfordítjuk a fejünket és a túlnyomó többségünk ha lehet, inkább távolságot tart ”– fogalmazott.

    

Hozzátette, pártelnökként olyan közösséget szeretne vezetni és olyan ország polgára szeretne lenne, amely érti, hogy nem fordíthatja el a fejét sok százezer nagy bajban lévő magyar embertől, és nem élhet sokáig úgy békében és tisztességben, hogy nem vesz tudomást arról, hogy vannak nekünk cigány testvéreink, akik bajban vannak.

 

A DK első számú feladata az, hogy otthona legyen a kormány ellenfeleinek

    

Gyurcsány Ferenc emlékeztetett: a DK Dobrev Klára európai parlament képviselő vezetésével tavaly ősszel árnyékkormányt állított.

 

„Az Árnyékkormány a holnap Magyarországának a reménye. Az a remény, hogy van, akire lehet számítani” – mondta a DK elnöke, majd bejelentette, hogy a kongresszus az elnökség felhatalmazásával arra kéri az Árnyékkormányt, hogy idén őszre dolgozza ki és mutassa be a holnap Magyarországának programját. Hozzátette, az Árnyékkormány fogja megmutatni, hogy van remény és van egy út, hogy a reményből valóság legyen.

    

Gyurcsány Ferenc szerint jelenleg a DK első számú feladata az, hogy otthona legyen az Orbán-kormány ellenfeleinek. A pártnak továbbra is dolga, hogy ott legyen mindenhol az országban. Emellett őriznie kell a haza tisztességét, hogy lássák, van egy olyan Magyarország is, amely barátokat, partnereket és békét keres a világban.

RSS
Kapcsolódó politikusok