Barion Pixel
Dr. Dávid Ferenc: Senki földje

Dr. Dávid Ferenc: Senki földje

2023.01.30.

Dr. Dávid Ferenc: Senki földje

 

Senki földjének szokták nevezni azt a földsávot, amely két ország határsorompója között húzódik. Ugyanígy hívható a harctéren az ellenséges arcvonalak közötti zóna is, amelyet egyik fél sem tart megszállva, de senki földje lehet a gazdátlan, birtokos nélküli terület is.

A senki földjén nem élnek emberek. Nincsenek gyárak, templomok, kórházak, és lakóházak. A terület nem áll mezőgazdasági művelés alatt, és parasztgazdaságok hiányában haszonállatok sem legelészhetnek rajta. Nincsenek iskolák, ezért aztán gyermekzsivaj sem veri fel a csendjét. A senki földje barátságtalan, lakatlan vidék, amely inkább elválaszt, mint összeköt. Igazából értéktelen, olyan szükséges rossz. Van, de minek. Nem hasznosítható, senki által nem kedvelt és senki tulajdonában nem álló, néptelen földdarab.

Most, hogy a meghatározáson túl vagyok, rátérek a lényegre. Magyarország miniszterelnöke az élet-halál harcot folytató Ukrajna 603 ezer négyzetkilométeres területét, kb. 40 millió ukrán hazáját a senki földjeként emlegette. Most, hogy észak-keleti szomszédunknak új orbáni neve van, illik azt nagybetűvel írnom: Senki Földje. A senkik fővárosa tehát az oroszok által ostromlott Kijiv, a háborús sebeket viselő Harkivot is nímandok lakják. Orbán „elfelejtette”, hogy Munkács, Beregszász és Ungvár magyar nemzetiségű lakosai sem a senki földjén élik mindennapjaikat, hanem Kárpátalján. Közülük a katonaférfiak – ukrán állampolgárként – nem egy értéktelen földdarabot védenek, hanem a hazájukat, amelynek szülőföldjük (Kárpátalja) is a része.  Magyar apák és fiúk nem a senki földjéért áldozzák fel drága életüket, hanem a szabad és független Ukrajnáért! Orbán felelőtlen nyilatkozata tehát nem csak az ukrán többséget, hanem a hatalmas ország valamennyi kisebbségi népcsoportját is megbántotta. Az otromba magyar miniszterelnök a gusztustalan minősítésével valósággal belegázolt a honvédő harcot folytató ukránok, magyarok, románok stb. lelkébe. Súlyosan megsértette a politikai fair play legalapvetőbb szabályát, hiszen lekezelően és durva módon nyilatkozott egy orvul megtámadott, szabadságáért küzdő országról. Orbán azt sem mérlegelte, hogy bornírt megfogalmazásával százezernyi kárpátaljai magyar békéjét és biztonságát is veszélyeztetheti, hirtelen odavetett mondatai a legjobbkor jöttek a szélsőséges nacionalista randalírozóknak és uszítóknak.   

Az orbáni „elszólásnak” a hatására aztán érkezett egy elfogadhatatlan stílusú és tartalmú reflexió a távoli Dnyiproból, amely iromány brutális erejű verbális pofonokkal sorozta meg a magyar miniszterelnököt, és ezzel párhuzamosan igaztalanul gázolt a magyar nép becsületébe.  Az egymilliós ukrán város polgármestere nem fogta vissza magát: övön felül és övön alul is hatalmas ütéseket mért Orbán Viktorra. A levél szerzője azonban nem elégedett meg a magyar kormányfő rendreutasításával, hanem szimpla tényhamisításokkal fűszerezve gyalázta országunk múltját és jelenét. Filatov polgármester elkeseredettsége érthető, az üzenetében megfogalmazott gondolatok többsége azonban nem elfogadható! Még akkor sem, ha záróakkordként kihangsúlyozza, hogy a kialakult feszült helyzetért nem a magyar embereket hibáztatja; üzeneteinek kizárólagos címzettje Orbán Viktor és az őt szolgáló politikai elit. Orbán sajnos nem elégedett meg a „senki földje” minősítéssel, hanem azzal is súlyosbította ostoba megnyilvánulását, hogy a tálibok vezette Afganisztánhoz hasonlította az európai Ukrajnát.

Az Orbán-szerinti „senkiföldiek” lassan egy éve iszonyatos csaták közepette védik hazájukat, azt a területet, amelyet Orbán a senki földje címén vett leltárba. Nem csoda, hogy pimasz és lelketlen megnyilatkozása miatt újabb diplomáciai konfliktus tört ki az EU és NATO tag Magyarország, valamint a hősiesen ellenálló Ukrajna között. Ennek következményeként az ukrán külügyminisztérium hivatalosan bekérette Magyarország kijivi nagykövetét, hogy tiltakozzon Orbán Viktor elfogadhatatlan kijelentései miatt.  Nem irigylem a berendelt magas rangú diplomatát: egyrészt köteles megvédeni hazánk becsületét és százezernyi kárpátaljai magyar biztonságát, másrészt meg kell magyaráznia a megmagyarázhatatlant: a magyar miniszterelnök botrányos mondatait.

RSS
Kapcsolódó politikusok