Barion Pixel
Varju László: Egy átlagos családnak havi 21 ezer forintos megszorítás a benzináremelés

Varju László: Egy átlagos családnak havi 21 ezer forintos megszorítás a benzináremelés

2022.12.11.

Varju László: Egy átlagos családnak havi 21 ezer forintos megszorítás a benzináremelés

 

Maga az Orbán-kormány ismerte be, hogy mekkora kiadást jelent a családoknak, hogy a múlt héten eltörölték az üzemanyagokon lévő ársapkát, amivel brutális benzináremelést hajtottak végre – közölte Varju László energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.

 

Varju László elmondta, idén augusztusban a Kormányzati Tájékoztatási Központ azt kommunikálta az országnak, hogy „az üzemanyagárstop egy átlagos, autóval rendelkező család esetében havi 21 ezer forint megtakarítást jelent”. Az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter szerint ebből az következik, hogy az Orbán-kormány szerint az üzemanyagárstop eltörlése egy átlagos, autóval rendelkező család esetében havi 21 ezer forintos pluszkiadást jelent.

 

„A kormány szerint tehát csak a benzináremeléssel havi 21 ezer forintos megszorítást hajtottak végre, és akkor még nem beszéltünk az orbáni inflációról, a történelmi élelmiszerdrágulásról vagy a hétszeres gázáremelésről” – fogalmazott az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.

 

Varju László szerint az Árnyékkormány bebizonyította, hogy az Orbán-kormány elkerülhette volna a benzináremelést és a havi 21 ezer forintos megszorítást.

 

„Az Árnyékkormány szerint az alap üzemanyagokon lévő áfát átmenetileg, a jelenlegi piaci helyzet fennmaradásáig 5 százalékban kellene meghatározni, míg a jövedéki adót a benzin esetében literenként 70 forintra, a gázolaj esetében literenként 20 forintra kellene csökkenteni. Így egyik adócsökkentett üzemanyag, a 95-ös benzin és a sima gázolaj ára sem érné el a literenkénti 500 forintot, miközben nem alakulna ki hiány sem a kutakon. Orbán mégis a megszorítást választotta, újabb lökést adva a válságnak. Mára az Árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye, ha újra megfizethetővé akarjuk tenni a tankolást” – szögezte le az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.

 

Hozzátette: az Árnyékkormány mindig olyan alternatívát kínál, ami meg is valósítható, ez most sincs másképp. Varju szerint az adócsökkentés fedezetét a plusz állami adóbevételéről való lemondás, valamint a MOL úgynevezett „extraprofitjának” megadóztatása biztosíthatná, amit egyébként is elvont már a kormány.

 

„Orbán Viktor azonban más utat választott, a fentiek helyett inkább a családok pénztárcáját célozta meg. Orbán Viktor benzináremelése a kormány saját bevallása szerint is havi 21 ezer forintjába kerül egy átlagos, autóval rendelkező családnak” – mondta az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter.

RSS
Kapcsolódó politikusok