Dr. Dávid Ferenc: Hunniai hamiskártyás

Dr. Dávid Ferenc: Hunniai hamiskártyás

Az orosz katonai agressziótól közvetlenül fenyegetett Svédország és Finnország még az év első felében, 2022. június végén jelezte a NATO-nak, hogy csatlakoznának a katonai szövetséghez. Ennek jóváhagyásához mind a 30 tagország, köztük Magyarország támogatása is kell. Szeptember végéig 28 ország jóváhagyta a csatlakozási kérelmet, két ország miatt azonban nincs előrelépés: Magyarország és Törökország parlamentje eleddig nem döntött a kérdésben, mindkét NATO-tag nyilvánvalóan időhúzásra játszik. Az idevonatkozó előterjesztéseket a külügy már július közepén benyújtotta az Országgyűlésnek. Akkor úgy tudtuk (hivatalos forrásból), hogy ősszel napirendre veszik a csatlakozásról szóló javaslatokat. Az ellenzéki pártok – köztük a Demokratikus Koalíció – többször sürgette a két skandináv állam felvételére vonatkozó indítvány mielőbbi megvitatását és elfogadását, hiszen hazánknak is érdeke a NATO bővítése.

Itt vagyunk advent első vasárnapja után és Mikulás előtt, de csak annyit tudhatunk, hogy a közeli napokban Finnország miniszterelnöke már nyíltan nehezményezte a magyar fél húzódozását. Erre aztán reagált a magyar kormányfő, a tőle megszokott farizeus módon:

„Igaz barátok között nem kell kérni, hogy tisztázzuk: Magyarország soha nem kapcsolt össze és nem is fog összekapcsolni más kérdést az uniós források ügyéhez. … Ez igaz többek között Finnország NATO-csatlakozására is. A magyar kormány támogatja, az Országgyűlés pedig a 2023-as ülésszak kezdetekor napirendre tűzi a ratifikációt.”

Ez azt jelenti, hogy több mint 6 hónapra volt/van szüksége a magyar parlamentnek egy olyan napirend megvitatásához és elfogadásához, amelyhez magyar nemzeti érdek /is/ fűződik, és amelyet – talán a Mi Hazánk Mozgalom kivételével – vélhetően mindenki megszavaz majd az Országgyűlésben. A szociális ellátásokra vonatkozó törvény „áthajtására” alig egy hét, a 400 ezer vállalkozást érintő - és tömeges ellenállást kiváltó - KATA-szisztéma likvidálására mindössze két nap kellett, a globális minimumadó elutasítását pedig egy nap alatt intézte el a 133 bátor Fidesz-KDNP képviselő. Az Európa biztonságát /is/ érdemi módon szolgáló svéd-finn NATO-csatlakozás úgy tűnik, hogy nekünk nem sürgős: most éppen a társadalmi párbeszéd lefolytatásnak fontosságára hivatkozva késlekedik a kormány. Az a kormány, amelyik 12 éve szóba sem a szociális partnerekkel, és mindenféle egyeztetés nélkül hoz húsba-vérbe vágó intézkedéseket. Ezek az átkozott északiak meg csak udvariatlanul és rendületlenül dörömbölnek a NATO ajtaján, és döntéshozatalra sürgetik a „világnemzet” magyarokat. Hát, csak várakozzanak, legalább februárig!

Próbáljuk meg komolyra fordítani a dolgot: mindkét jelentkező ország fejlett iparral, fegyelmezett és jól felszerelt hadsereggel rendelkezik, azaz nem szegény rokont kell befogadni. Indokolt feltenni a kérdést, hogy miért ódzkodik kishazánk „nagy” vezetője ilyen feltűnően a skandinávok felvételétől?

Lehetséges okok:

• Magyarország az egyetlen „törökbarát” EU-tagállam. Jó ismerjük őket, hiszen 150 évig itt voltak, igaz nem barátként, hanem hódítóként. Erdogan demokrácia felfogása megegyezik Orbánéval, miért is csodálkozunk, hogy a végsőkig kitartanak egymás mellett?! Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy igazodunk Törökországhoz, arról nem is beszélve, hogy jelentős fegyverüzleteket is kötöttünk velük.
• A közeli napok is azt bizonyítják (forrás megvonás), hogy Orbán teljesen elszigetelődött az EU-ban. Állításával ellentétben igenis összekapcsolja a közösségi finanszírozási kérdéséket a két északi ország NATO csatlakozásával. Így akarja igazolni, hogy ő és országa megkerülhetetlen tényező a kontinens politikai életében, és ennek bizonyításául folyamatosan vétó helyzeteket generál.
• A szovjet/orosz barátság (druzsba) úgy tűnik ma is megbonthatatlan és örök, holott heroikus forradalmainkat a múltban éppen e hatalmas ország katonái verték le, és mostanság sem népi felszabadítóként viselkednek Ukrajnában, hanem megszálló agresszorként. Orbánt ez nem nagyon zavarja, azt meg kifejezetten élvezi, hogy a mai orosz vezetés „önálló” politikájáért folyamatosan dicséri. Nyilván ennél mélyebb okai is vannak a „nagy medvéhez” való kötődésének, nem kizárólag a történelmi hagyományok gátolják az orosz befolyástól való távolodást.

A NATO, az EU és a két skandináv ország nem fogja megtorolni Orbán kétkulacsos politikáját és zsiványságát, intézményes formában vélhetően nem is fognak bosszút állni az egyébként valós sérelmekért. De bizonyára sokáig emlékezni fognak a „magyar hamiskártyás” húzásaira, megbízhatatlanságára és arcátlan blöfföléseire. És még valami. Az árulást az egyik oldalon persze díjazzák, sőt érdekalapon talán értékelik is, de az árulót soha sehol nem becsülik!