Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Szakmailag megalapozatlan a felsőoktatás tervezett átalakítása

2015.07.30.
Arató_Gergely_201404(MTI) - A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a felsőoktatásban tervezett átalakítások szakmailag megalapozatlanok, "pénzügyileg kiszámítatlanok", ráadásul az érintett oktatókkal és hallgatókkal sem egyeztettek róluk. Ezt a párt oktatási szakpolitikusa, Arató Gergely mondta csütörtökön az MTI-nek, káoszt és a képzés minőségének romlását vizionálva az intézkedések hatásaként. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten jelentette be egyebek mellett, hogy jelentősen átalakulhat a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME), a Budapesti Corvinus Egyetem kertészeti és élelmiszeripari karai a Szent István Egyetem részeként működhetnek tovább és összeolvaszthatják a szolnoki és a kecskeméti főiskolát. Arató Gergely úgy fogalmazott: a bejelentett lépések azt jelzik, hogy a kormány pánikban van, ezért koncepciótlan és értelmetlen átszervezésekkel próbálja kezelni a felsőoktatásban a rossz politika miatt kialakult válságot. Az elmúlt években több mint százmilliárd forintot vontak ki az ágazatból, miközben a jelentkezők száma több mint negyedével csökkent 2010 óta - hívta fel a figyelmet. Szerinte az is kiderült, hogy a kormánynak fogalma sincs az intézkedések hatásairól, például arról, hogy mekkora megtakarítás várható. A nyári időzítés a DK szerint megalázza a szüneten lévő oktatókat és a hallgatókat - jegyezte meg Arató Gergely. Hozzátette: a kertészeti karok bezárásához vezető forgatókönyv első lépése most megvalósul, "függetlenül attól, hogy a kormány ezt korábban rémhírnek nevezte". A DK kormányra kerülve a felsőoktatás szereplőivel együtt alakítana ki egy olyan koncepciót, ami több hallgató számára teszi lehetővé a felsőoktatásban való részvételt és nagyobb esélyt ad arra, hogy a fiatok hasznos és gazdaságilag is értékes végzettséget szerezhessenek - jelentette ki.  

bnd \ bhi (MTI)

RSS