Barion Pixel
Dr. Dávid Ferenc: 40 százalékos élelmiszerinfláció - Azonnali áfacsökkentésre van szükség!

Dr. Dávid Ferenc: 40 százalékos élelmiszerinfláció - Azonnali áfacsökkentésre van szükség!

2022.11.10.

Dr. Dávid Ferenc: 40 százalékos élelmiszerinfláció - Azonnali áfacsökkentésre van szükség!

 

Dr. Dávid Ferenc gazdasági árnyékminiszter sajtótájékoztatón hívta fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb nyilvánosságra hozott inflációs adatára, ami még annál is drámaibb, mint amire előzetesen számítani lehetett.

A DK országgyűlési képviselője arra figyelmeztetett, hogy a KSH friss kimutatása szerint októberben 21,1% volt az infláció, míg az élelmiszerinfláció elérte a 40%-ot. „Ezen belül a tojás ára 88%-kal, a kenyér ára 81%-kal, a tejtermékek és a sajt 75%-kal, a száraztészta és a margarin ára pedig 58%-kal emelkedett” – sorolta Dávid Ferenc. „Ezek brutális, egész Európában ismeretlen inflációs adatok, ennek pedig az az oka, hogy ez nem háborús, hanem orbáni infláció. Azért kerül 120 forintba egy tojás és 4000 forintba egy kiló trappista sajt, mert a magyar forintot 12 év alatt tönkretette az Orbán-rendszer” – jelentette ki a politikus.

„Az Árnyékkormány szerint egy ilyen helyzetben azonnali és drasztikus beavatkozásra van szükség: ideiglenesen legalább az év végéig el kellene törölni az alapélelmiszereket terhelő áfát!” – közölte Dávid Ferenc, hozzátéve: jelenleg az a helyzet, hogy a brutális orbáni inflációnak egyetlen nyertese van, éppen az a kormány, amely okozta. „Az Orbán-kormány ma elképesztő összegeket keres azon, hogy a családok minden pénzüket élelmiszerekre költik. Ezekről a bevételekről a kormánynak le kell mondania és el kell törölnie az alapélelmiszerek áfaterhét. Nem történhet meg, hogy a kormány egy olyan megélhetési válságon nyerészkedik, amelyet egyébként ő maga zúdított az emberek nyakába - ez egy káros és felelőtlen kormányzati megszorítás” – mondta az árnyékminiszter.

Dávid Ferenc hozzátette: éppen a napokban érkezett egy kimutatás arról, hogy idén szeptemberben a magyar emberek 133 milliárd forinttal többet hagytak a boltokban, mint tavaly szeptemberben, miközben közel 3%-kal kevesebb élelmiszert vettek. „A 27%-os áfával számolva tehát az Orbán-kormány csak idén szeptemberben 36 milliárd forint pluszbevételt keresett a magyarok bevásárlásain. Ez csak a különbözet, ennyivel többet fizettünk a kormánynak élelmiszeráfaként, miközben kevesebb élelmiszert vettünk, mint tavaly ilyenkor. Ez botrány, a német kormány például ennek az inflációnak a töredéke mellett is visszaadott az embereknek a német állam áfabevételeiből. Nálunk inkább óriásplakát és stadion lesz ebből a pénzből egy megélhetési válság kellős közepén” – fogalmazott a DK képviselője, elismételve, hogy az Árnyékkormány szerint egy ilyen helyzetben azonnali és drasztikus beavatkozásra van szükség: ideiglenesen legalább az év végéig el kellene törölni az alapélelmiszereket terhelő áfát! „A kormány ne akarjon az emberek nyomorán keresni, és ne tartsa a markát még ő is, amikor kifizetjük a bevásárlást. Nem történhet meg, hogy a kormány egy olyan megélhetési válságon nyerészkedik, amelyet egyébként ő maga zúdított az emberek nyakába. Ez egy káros és felelőtlen kormányzati megszorítás, ezért el kell törölni az alapélelmiszerek áfaterhét!” – zárta sajtótájékoztatóját Dávid Ferenc.

RSS
Kapcsolódó politikusok