Barion Pixel
Benedek Szilveszter: Jellemző, hogy egy fideszes csókos lett a Balatoni Kör elnöke, ennyit a vendéglátósok érdekképviseletéről

Benedek Szilveszter: Jellemző, hogy egy fideszes csókos lett a Balatoni Kör elnöke, ennyit a vendéglátósok érdekképviseletéről

2022.10.15.

Benedek Szilveszter: Jellemző, hogy egy fideszes csókos lett a Balatoni Kör elnöke, ennyit a vendéglátósok érdekképviseletéről

 

Szilágyi Lajos, a balatoni vendéglátósok érdekvédelmi szervezetének, a Balatoni Körnek az elnöke egészségügyi okokra hivatkozva lemondott nemrégiben tisztségéről. A szervezet tagjai Laposa Bencét választották meg elnöknek, aki korábban is betöltötte már a pozíciót. Ő volt az, aki a balatoni vendéglátósok képviselete címszóval milliárdos állami támogatásokat zsebelt be saját vállalkozásának: 71,5 millió forintos támogatást nyert el egy, a Magyar Turisztikai Ügynökség által meghirdetett 1,5 milliárd forint egyedi támogatásból. Ő maga egyébként a támogatások szétosztásában is aktívan közreműködött.

A Demokratikus Koalíció kiáll az állam által magukra hagyott, támogatásoktól elvágott turisztikai vállalkozások mellett, akik becsületesen, saját munkájukkal próbálják átvészelni a kormány által okozott válságot, és nem haveri milliárdokból parádéznak. Egyúttal felszólítjuk a Magyar Turisztikai Ügynökséget, hogy pályázat nélkül szétosztogatott egyedi támogatások helyett az ágazat egészét szem előtt tartó mentőcsomagot dolgozzanak ki, mert nem azoknak kell szórni a milliárdokat, akik haveri alapon amúgy is ki vannak már tömve közpénzzel.

Benedek Szilveszter
A DK Agrárkabinetének vezetője

RSS
Kapcsolódó politikusok