Barion Pixel

Közlemény: Elő a csörgősipkával, jön Tusnádfürdő!

2015.07.25.
Gréczy ZsoltOrbán Viktor - mint minden évben - idén nyáron is nemzeti jövendőmondóvá sminkeli magát a Tusnádfürdőn megrendezett Bálványosi Szabadegyetemen. Vélhetően az idei menü is hangzatos lózungokból áll majd, hiszen a politikai celebség időről-időre bizony új szenzációért kiált. Orbánnak - bár nehéz lesz felülmúlnia tavalyi illiberális önmagát - idén is muszáj lesz valami igazán elmeháborodott mutatványt a porondra cipelnie. Ez borítékolható, hiszen a miniszterelnök is pontosan tudja: nagyon meredek dolgokat kell mondania ahhoz, hogy beszéljenek még róla egyáltalán. A beszéd Európára gyakorolt hatása mondjuk maximum az európai vezetők megemelkedett popcorn fogyasztásában és ismétlődő rekeszizomgörcsében merülhet majd ki, az illúzió azonban fontos - kellenek az "Orbántól hangos az európai sajtó" jellegű szalagcímek a Fidesz-tábornak. Az illúzió, ami jobboldali körökben manapság víziót - valamiféle mágikus jövőbelátásra épülő szent nemzeti tervet - jelent, a miniszterelnöknek csupán a teljes politikai eljelentéktelenedés elleni legeslegutolsó gyógyszer. A Demokratikus Koalíció idén is alig várja a miniszterelnök tusnádfürdői beszédét, elvégre ha kenyér öt éve már nem is, a cirkusz még mindig jár a népnek. A porond adott, elő a csörgősipkával!  

Gréczy Zsolt szóvivő DK

RSS