Dr. Dávid Ferenc: Jelentés a kata-frontról
Viharos sebességgel végezte ki a kormány júliusban a kata adózási formát (kisadózó vállalkozások tételes adója). A régi kata augusztus 31-ével megszűnt, így utoljára augusztus 31-én számlázhattak katásként a cégek és egyéni vállalkozók. A „remek” szabályalkotása eredmény az lett, hogy szeptember első napjaira a korábbi 460 ezer katásból már közel 50 ezren fejezték be működésüket, felhagytak a vállalkozással. Ez a szám azóta is rohamosan nő, az elmúlt napokban további 4500 cég indította el a végelszámolását. (azenpenzem.hu – 2022. szeptember 16.)
Az augusztus 31-i fordulónappal tehát „eltűnt a térképről” 50 ezer vállalkozás, és nem tudható, hogy a benne dolgozó vállalkozó-tulajdonosok és munkavállalók sorsa miként alakul a jövőben. Egyelőre annyi biztos, hogy az ötvenezres szám napról-napra növekszik, amit én azért sem tartok kedvező tendenciának, mert az egyre mélyülő válságban az érintetteknek nem lesz könnyű felállni a padlóról és újrakezdeni. A kata azonnali likvidálását indítványozó Magyar Kereskedelmi és Iparkamara illetve az ítéletet kimondó és végrehajtó pénzügyi kormányzat egy könnyet sem ejt, nekik nem számít, hogy félszázezer embernek és családtagjaiknak sorsa miként alakul. Ha elbuknak, hát elbuknak, majd ezt is – mint mindent – a háború számlájára írják!
A főfoglalkozású egyéni vállalkozóként dolgozó katások többsége nyilván új adónemet keres magának, de a katás cégek is válaszút elé érkeztek. Vagy új adószisztémát keresnek maguknak, vagy elhagyják az országot, vagy becsukják a boltot.
De mi lesz az eddig mellékfoglalkozás keretében tevékenykedő katásokkal. Vélelmezem, hogy az 50 ezer (egyre növekvő számú) vállalkozással felhagyó személy döntő többségét a mellékfoglalkozásúak teszik ki. Hogy kik lehetnek ők?
A teljesség igénye nélkül:
Hogy mi lesz velük? Az egészségügyben és az oktatásban közalkalmazotti státuszban lévők törhetik a fejüket, hogy milyen jogviszony keretében végezhessék társadalmilag fontos tevékenységüket. Főfoglalkoztatójuk (elsődleges munkáltatójuk az állam) nem törődik velük, ezt jól bizonyítja, hogy a teljes pedagógus társadalom (tehát nem csak nem csak a katások) lenézése, a szakma tudatos lejáratása permanens módon zajlik. Aktuális módon igazolja ezt az állami nézetet és hozzáállást, hogy a főváros egyik középiskolájában takarítót keresnek havi nettó 200 ezer forintért (ez bruttó 300.751,--forintot jelent), míg szakirányú pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárokat várnak ugyanitt mindössze bruttó 203.000 forintért, ami nettó értékben pontosan 134.995 forint. „Gondoskodó” államunk tehát nem csak a katás közalkalmazottakat alázza meg, hanem szinte minden állam által foglalkoztatott munkavállalót.
A nyugdíjas – szintén mellékfoglalkozású – katás vállalkozók pedig két dolgot tehetnek. Szűkebb környezetükben (személyes ismeretségi körükben) továbbra is szakszerűen végzik tevékenységüket, kiegészítik nyugdíjukat, csak éppen bekényszerülnek az illegális zónába, azaz ezután „svarcban” fognak dolgozni, a számlaadást és az adófizetést kihagyva. Nem saját elhatározásból, hanem kényszerből mennek át a „rossz oldalra”. A nyugdíjasok másik részre a méltatlan elbánás miatti sértettségében és csalódottságában egyszerűen kivonul majd a piacról, egyszerűen eldobja, a kalapácsot, fúrót, ollót stb. és felszámolja vállalkozói státuszát.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara valamint a Magyar Kormány egy erősödő gazdasági és szociális válság küszöbén tartotta indokoltnak, hogy vállalkozók tíz-és százezreit azonnal ellehetetlenítsen. Ez gyalázatos és megbocsájthatatlan bűn! Nincs mentség, nincs elfogadható magyarázat!
Dr. Dávid Ferenc
