Barion Pixel

Közlemény: Elrettentő példa lettünk az USA-ban - az illiberalizmus csak gyalázatot hozott

2015.07.22.
Molnár CsabaTom Malinowski helyettes államtitkár idézte föl az Egyesült Államok szenátusában Orbán Viktor tavaly nyári tusnádfürdői beszédét. A politikus az illiberális állam nevében elkövetett kormányzati titkolózásról és a civil szervezetek vegzálásáról beszélt, egy lapon említve hazánkat Etiópiával, Kambodzsával és Azerbajdzsánnal. Ha Magyarországra jössz, mondj le a demokratikus jogaidról - szólhatott volna a tusnádfürdői Orbán-beszéd plakátosított változata. A fejlett nyugati világ nem először hasonlítja Orbán Viktort diktátorokhoz és hadurakhoz, hiszen ő hirdette meg a demokratikus jogállam leépítését és hazánk folyamatos kivezetését Európából. Hazánkat korábban sokan csodálták szabadságharcoktól és forradalmaktól hangos történelme miatt, a dicsőséget azonban mára a gyalázat váltotta fel. Magyarország az újkori önkényuralmak és puha diktatúrák jelképévé vált, az illiberális rémálom színterévé, amire a Nyugat megvetéssel, a magyar polgárok pedig szégyenérzettel tekintenek. A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormány az illiberalizmussal az uralkodást választotta a kormányzás helyett, sárba tiporva a rendszerváltás hozta jogállamot. A DK szerint az Orbán-kormány okozta gyalázatot választáson kell lemosni, hogy hazánk visszatérhessen oda, ahová való: a demokratikus európai országok közé.  

Molnár Csaba EP-képviselő, Ügyvezető alelnök DK

RSS