Barion Pixel
A DK elnöksége felkérte a párt polgármestereit, hogy folytassák a munkát 2024 után is

A DK elnöksége felkérte a párt polgármestereit, hogy folytassák a munkát 2024 után is

2022.08.25.

A DK elnöksége felkérte a párt polgármestereit, hogy folytassák a munkát 2024 után is

 

A DK elnöksége értékelte a párt polgármestereinek 2019. óta végzett munkáját. A DK polgármestereinek vészterhes időkben kellett helytállniuk, hiszen nemcsak a koronavírus-járvánnyal és a lezárásokkal járó válsággal kellett szembenézniük, hanem a kormány pénzelvonásaival és megszorításaival is. A DK polgármesterei állták a sarat, a kitartásukra és szakértelmükre pedig a jövőben is szükség lesz, elég csak a kormányzati rezsiemelésre és az ezzel okozott megannyi társadalmi problémára gondolni, amelyek mind megoldásra várnak. Akik ilyen időkben is képesek megóvni a városaikat és kerületeiket a kormánytól, azokra hosszú távon is szüksége van Magyarországnak.

A Demokratikus Koalíció elnöksége ezért arra kérte fel a párt polgármestereit, hogy folytassák a munkát 2024 után is: induljanak a két év múlva esedékes önkormányzati választáson és a választók felhatalmazásával a hátuk mögött szolgálják tovább szűkebb hazájukat. A DK köszönettel tartozik minden polgármesterének, amiért vállalták a feladatot, és készen állnak a 2024-es önkormányzati választásra is.

DK Sajtóiroda

RSS