Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Háromezer munkahellyel kevesebb, 70 ezer órányi túlórával több

2015.07.22.
Varju LászlóA Demokratikus koalíció véleménye szerint a kormány az ellenkezőjét érte el a vasárnapi boltbezárásról szóló törvénnyel, mint amiről beszélt, ugyanis a jogszabály életbe lépése óta háromezer ember veszítette el munkahelyét és a tavalyi évhez képest hetvenezerrel nőtt a bolti dolgozók túlóráinak a száma - közölte szerdán az MTI-vel a párt alelnöke. Varju László úgy fogalmazott: akik eddig keveset látták a családjukat, azok ma már annyit sem látják, mint régen. Kivéve persze, ha elvesztették a munkahelyüket, a megélhetés nélkül maradt családok ugyanis valóban együtt várhatják a gyors elszegényedést - tette hozzá. A független képviselő azzal folytatta, hogy a boltbezárás nemcsak az embereknek és a családoknak, hanem a gazdaságnak is rossz, a határ menti településeken már magyar nyelven hirdetnek a szomszédos országok áruházai. A Költségvetési Felelősségi Intézet Budapest szerint a magyar gazdaság hozzávetőleg 165 milliárd forinttól esik el a boltzár miatt - hívta fel a figyelmet. Az emberek szabadsága, a családok megélhetése és a gazdaság után a hazai turizmus is komoly károkat szenved, azok a turisták, akik idén még a Balatont választották, jövőre nem fognak ide jönni, ahol hiába költenék el a pénzük, vasárnap minden zárva van - jelentette ki. A Demokratikus Koalíció szerint a vasárnapi boltbezárás egy gazdaság-, munkahely- és turizmuscsökkentő program, amit teljes egészében el kell törölni. A DK törvényjavaslatot nyújtott be azért, hogy a szezonban legalább a turisztikai célpontokon üzemelő boltokra ne vonatkozzon a törvény - emlékeztetett. A Demokratikus Koalíció szerint a Fidesz nem véletlenül lehetetleníteni el a vasárnapi boltbezárásról szóló népszavazást - szögezte le. Az emberek kétharmada elutasítja a boltzárat, így nem csoda, hogy "az Orbán-kormány úgy fél a népakarattól, mint az ördög a szentelt víztől" - fogalmazott. Amennyiben a DK kormányra kerül teljes egészében fogja eltörölni a vasárnapi boltbezárást - ismételte meg korábbi bejelentésüket. (MTI)
RSS