Barion Pixel
Kordás László, Arató Gergely: A DK az országgyűlésben is kiáll a magyar dolgozók érdekei mellett – Határozati javaslatot nyújtunk be a Magyar Szakszervezeti Szövetség követelései alapján

Kordás László, Arató Gergely: A DK az országgyűlésben is kiáll a magyar dolgozók érdekei mellett – Határozati javaslatot nyújtunk be a Magyar Szakszervezeti Szövetség követelései alapján

2022.05.05.

A DK az országgyűlésben is kiáll a magyar dolgozók érdekei mellett – Határozati javaslatot nyújtunk be a Magyar Szakszervezeti Szövetség követelései alapján

 

Április végén került nyilvánosságra a Magyar Szakszervezeti Szövetség 10 pontos követeléscsomagja, amely többek között a Fidesz-kormány által évek óta módszeresen leépített szakszervezeti jogok visszaállításáért, a tisztességes, érdemi bérrendezéséért és bérfelzárkóztatásért, továbbá az álláskeresési járadék meghosszabbításáért áll ki.

A Demokratikus Koalíció szerint az Orbán-kormányok az elmúlt évtizedben tudatosan lehetetlenítették el a valós érdekképviseletet, tették tönkre a magyar szakszervezeti rendszert, hogy a kiszolgáltatott dolgozók ne tudjanak a megalázóan alacsony bérek és a mostoha munkakörülmények ellen szót emelni. A DK ezért is támogatja a Magyar Szakszervezeti Szövetség változásokat sürgető elképzeléseit, amelyek alapján a Demokratikus Koalíció parlamenti frakciója határozati javaslatot nyújt be az országgyűlésben. A DK szerint éppen itt az ideje, hogy véget vessünk a magyar dolgozókat kizsigerelő áldatlan állapotoknak, és hosszú idő után valódi érdekképviseletet kapjon minden tisztességes magyar ember.

Kordás László, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció parlamenti frakcióvezető-helyettese

RSS
Kapcsolódó politikusok