Barion Pixel
Varga Zoltán: A rektor lapít Putyin egyetemi díszpolgárságáról, Kósa Lajos pedig összevissza beszél

Varga Zoltán: A rektor lapít Putyin egyetemi díszpolgárságáról, Kósa Lajos pedig összevissza beszél

2022.02.27.

Varga Zoltán: A rektor lapít Putyin egyetemi díszpolgárságáról, Kósa Lajos pedig összevissza beszél

 

Varga Zoltán, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselőjelöltje a Debreceni Egyetem előtt tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján ismertette, hogy ez az a nagymúltú intézmény, aminek nevére árnyékot vet a rektor, Dr. Szilvássy Zoltán 2017-es döntése, melynek értelmében az egyetem Vlagyimir Putyinnak Civis Honoris Causa címet, díszpolgárságot adományozott.

„Én magam és pártom is többször szót emeltünk már akkor is, azóta is az ügyben. Én magam a héten nyílt levélben fordultam a rektorhoz, hogy haladéktalanul vonják vissza a Debreceni Egyetem Szenátusa által 2017-ben Vlagyimir Putyinnak adományozott címet az adományozott személyének méltatlansága miatt. Jó érzésű, európai emberként, egy demokratikus párt tagjaként ugyanis akkor is, most is úgy vélem: zsarnok nem lehet díszpolgára az egyetemnek. Arra is szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy anno egyébként Szilvássy rektor volt az, aki felterjesztette az orosz elnököt a címre. És mit csinál mindeközben Kósa Lajos? A „nagy debreceni”? Orbán hű harcostársa? Szokás szerint badarságokat beszél.” – foglalta össze a politikus, idézve Kósa honvédelmi bizottság ülése után összehordott „nyilatkozatát” a díszdoktori címmel kapcsolatban:

„Már azt is furcsának tartom, hogy valaki nem az ukránok melletti szolidaritását fejezi ki ebben a helyzetben, hanem az oroszokat támadja.

Azt gondolnám, hogy az ukránok melletti kiállás, Ukrajna területi épsége, Ukrajna biztonsága: ez az az ügy, ami kockán forog, nem pedig Putyinnak a személyes megítélése. Az olyan, amilyen.” – ismételte a fideszes politikus szavait a DK jelöltje.

Varga Zoltán közölte, a Demokratikus Koalíció debreceni országgyűlési képviselőjelöltjeként elképesztőnek tartja, hogy Kósa Lajos ilyen mértékben próbálja elkenni, szőnyeg alá söpörni a témát.

„Vlagyimir Putyin egyértelműem bebizonyította, hogy nem a béke oldalán áll, az ukrajnai helyzet pedig aljas, agresszív, alattomosan kiprovokált háború egy nemzet ellen. Ez az a helyzet, mikor világszerte határolódnak el Putyin Oroszországától, amikor Kósa Lajosnak – és igen, Dr. Szilvássy Zoltánnak is - végre ki kell bújnia a sarokból, mert cinkosok közt vétkes, aki néma! Vlagyimir Putyin személyét nem lehet elválasztani az ukrajnai helyzettől, akármennyire is szorítja most a gallér a fideszes elvtársakat.” – fogalmazott a DK politikusa.

Varga Zoltán arra is kitért, hogy a Szilvássy kezdeményezesére Putyinnak adott cím, a Civis Honoris Causa elismerés azoknak a magyar vagy külföldi személynek adományozható, aki kimagasló közéleti vagy művészeti tevékenységet fejt ki, munkásságával, erkölcsi vagy anyagi támogatásával segítette az egyetem jó hírnevének az erősítését.

„Azt hiszem, mindent elmondtam ezzel a definícióval, ami egyébként az egyetem honlapján is elérhető bárki számára - ha pedig Dr. Szilvássy ezek után még mindig méltónak találja Putyint erre a címre, az meg róla árul el sokat. Az pedig még többet, hogy Kósa Lajos vállvonogatva értetlenkedését fejezi ki, hogy hogyan lehet eljutni az ukránok melletti szolidartitástól Putyinig. Hát kedves Lajos, szívesen segítek, ha valaki nem egy gigantikus, „Fidesz” feliratú homokbányába dugja a fejét, akkor elég nyilvánvalóan látja az összefüggést. Mondjuk az is igaz, hogy Kósa Lajostól sokkal többet nem is várhat az ember, ezért is méltatlan arra, hogy Debrecent képviselje a parlamentben. Éppannyira méltatlan, mint Putyin egyetemi díszpolgárnak.” – fűzte hozzá zárásként Varga.

RSS
Kapcsolódó politikusok