Barion Pixel
Szarkándi Lajosné: Orbánék 12 éve veszik semmibe a szociális ágazatban dolgozókat – Az áprilisi kormányváltás után vissza kell adnunk a szektor megbecsülését!

Szarkándi Lajosné: Orbánék 12 éve veszik semmibe a szociális ágazatban dolgozókat – Az áprilisi kormányváltás után vissza kell adnunk a szektor megbecsülését!

2022.02.10.

Szarkándi Lajosné: Orbánék 12 éve veszik semmibe a szociális ágazatban dolgozókat – Az áprilisi kormányváltás után vissza kell adnunk a szektor megbecsülését!

 

Az Orbán-kormány újabb kampányidőszakra lebegtetett ígéretéről derült ki, hogy valójában köszönőviszonyban sincs a valósággal. A Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete szerint ugyanis az Orbán Viktor által tavaly ősszel, nagy felhajtás közepette bejelentett 20%-os béremelésnek szinte semmi jele nem látszik, a kormánynak valójában nem áll szándékában a szociális szektor dolgozóit segíteni, a megalázóan alacsony béreken érdemben emelni. Így történhet meg, hogy Orbán 12 éves kormányzása után az ágazatban a többség fizetése nem haladja meg 260 ezer forintot, vagyis az aktuális garantált bérminimumot.

A Demokratikus Koalíció szerint a szociális szférában dolgozók, az egészségügyi dolgozókhoz és a pedagógusokhoz hasonlóan Orbán szívtelen, gonosz rendszerének és a miniszterelnök soha meg nem valósuló ígértéinek áldozatai. A DK szerint a kormány képtelen érdemben segítséget nyújtani azoknak, akik minden nap komoly fizikai és lelki megterheléssel szembesülnek, hiszen sokszor egyetlen támaszt jelentenek kiszolgáltatott időseknek, segítségre szoruló gyermekeknek, pszichiátriai betegeknek vagy más önellátásra nem képes embereknek. A kormányváltás után az új kormány feladata lesz empátiával és megértessél fordulni a szociális szektorban dolgozók felé és mihamarabb visszaadni nekik az Orbánék által elvett anyagi és erkölcsi megbecsülést is.

Szarkándi Lajosné
Az egységes ellenzék közös országgyűlési képviselőjelöltje Baranya megye 4. választókörzetében, szociálpedagógus

RSS
Kapcsolódó politikusok