Barion Pixel

Sajtótájékoztató: Meg kell tiltani a közvetítő kereskedők részvételét a letelepedési kötvények árusításában

2015.07.08.
Ara-Kovács AttilaA Demokratikus Koalíció szerint meg kell tiltani a közvetítő kereskedők részvételét a letelepedési kötvények eladásában, a menekültek ügyében pedig fel kell hagyni a "félelem- és gyűlöletkeltő kormányzati propagandával". Ara-Kovács Attila, az ellenzéki párt elnökségi tagja szerdán mondta ezt az MTI-nek, hozzátéve: idén május 31-ig 2518 letelepedési kötvényt értékesítettek, azaz több mint 2500 külföldit engedett be Magyarországra az Orbán-kormány pénzért cserébe, miközben "üldözi a háborúból elmenekült, szerencsétlen sorsú családokat". Az Orbán-kormány továbbra is Lázár János szavai alapján tekint a világra: mindenki annyit ér, amije van - fogalmazott, az elvtelenség elvének nevezve azt a hozzáállást, amely szerint nem számít, hogy ki honnan jön, csak az, hogy van-e pénze. Megjegyezte, Orbán Viktor miniszterelnök sem mondhatott igazat, amikor azt állította, hogy Magyarország megtelt. Ara-Kovács Attila szerint a letelepedési kötvényeken nem az ország, hanem a Rogán Antal fideszes frakcióvezető "által beajánlott" offshore cégek keresnek, letelepedési kötvényenként 23 millió forintot. "Rogán üzleti köre közel 58 milliárd forintot keresett a gazdag bevándorlókon" - mondta. (MTI)
RSS