Barion Pixel
Vadai Ágnes: Orbán titkosszolgálata a köztársasági elnök testőreit is megfigyeltette

Vadai Ágnes: Orbán titkosszolgálata a köztársasági elnök testőreit is megfigyeltette

2021.12.13.

Vadai Ágnes: Orbán titkosszolgálata a köztársasági elnök testőreit is megfigyeltette

 

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a Direkt36 oknyomozó portál szerint Orbán titkosszolgálata Áder János köztársasági elnök és a családja védelmét ellátó Köztársasági Elnöki Őrség vezetőit is megcélozták az izraeli Pegazus kémszoftverrel még 2019-ben. Az egyik célpont Pomázi Sándor dandártábornok volt, aki az elnöki őrséget létrehozta, és azt parancsnokként irányította, sőt, már 1999-ben is szerepet vállalt Áder védelmében, de megfigyelték többek között az Elnöki Őrség taktikai támogató csoportjának akkori vezetőjét, Viplak Attila törzszászlóst is – hívta fel a figyelmet a DK politikusa.

 

Vadai Ágnes elmondta: a Pegasus-célpontok olyan testőrségi vezetők voltak, akik a legrészletesebb információkkal rendelkeznek az elnök és családja hivatalos és magánprogramjairól egyaránt. Hozzátette: a Demokratikus Koalíció szerint az újabb megfigyelési botrány az elmúlt 12 év orbánizmusának egyik legmegdöbbentőbb és legtöbb kérdést felvető esete. „Mi indokolta vajon azt, hogy az állampárt a testőrségén keresztül saját köztársasági elnökét is megfigyelje? Azt a közjogi méltóságot, aki pozíciójából kifolyólag valamennyi nemzetbiztonsági információ birtokában van? Vajon hová kerültek az így szerzett információk, és ki használta fel őket?” – sorolta a kérdéseket a DK politikusa, hozzátéve: „mivel Kósa Lajos múltkori elszólásával maga ismerte el azt, hogy Orbánék igenis többször is használták a Pegasus nevű izraeli kémszoftvert, ezért most már nem csak az arra vonatkozó szerződést akarjuk megismerni, hanem az egyedi engedélyeket, sőt, az egyedi ügyek aktáit is. A magyaroknak joguk van tudni, hogy meddig érnek el a kormányzati megfigyelési botrány szálai, és mi indokolta Áder és testőrsége megfigyelését!” – jelentette ki Vadai.

 

A Honvédelmi és Rendészeti Bizottság alelnöke arra emlékeztetett: pár nappal ezelőtt még arról szóltak a hírek, hogy Kövér házelnök szerint a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot a magyar ellenzék jelenti hazánkban. „Azóta nem csak a megfigyelési engedélyeket kiadó Völner Pál bukott meg egy, a legfelsőbb kormányzati körökig vezető korrupciós botrányban, de mára az is kiderült, hogy Orbán és bandája a saját köztársasági elnöküket, párttársukat, Áder Jánost is megfigyelték a testőrségén keresztül. Egy ilyen ügy nem maradhat kivizsgálatlanul, Magyarország polgárainak joguk van tudniuk, hogy a fideszes Nagy Testvér saját hatalmának megőrzése érdekében kiket és milyen indokkal figyeltetett meg hónapokon, esetleg éveken keresztül!” – fogalmazott a DK képviselője, majd elismételte: a Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy ne csak a Pegasus nevű izraeli kémszoftverre vonatkozó szerződést adják ki, de az egyedi engedélyeket és az egyedi ügyek aktáit is.

RSS
Kapcsolódó politikusok