Barion Pixel
Arató Gergely: A Fidesz határon túli elhunytak ezreivel, törvényesített csalással akar választást nyerni

Arató Gergely: A Fidesz határon túli elhunytak ezreivel, törvényesített csalással akar választást nyerni

2021.12.06.

Arató Gergely: A Fidesz határon túli elhunytak ezreivel, törvényesített csalással akar választást nyerni

 

Arató Gergely, a DK frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda tájékoztatása szerint Orbán Viktor levelet írt a határon túli szavazóknak arról, hogy jövő tavasszal a magyar országgyűlési választáson éljenek a levélszavazatukkal. Mint fogalmazott, azt valószínűleg már nem írta bele a levélbe, hogy akár élve, akár holtan is küldhetnek szavazatot, pedig pontosan ez a helyzet a határon túli szavazatok szabályozásával.

A Demokratikus Koalíció politikusa arra figyelmeztetett: ha valaki regisztrál a választásra, akkor tíz éven át automatikusan kap levélszavazatot a címére, még akkor is, ha időközben elhunyt. Ezzel a levélszavazattal bárki élhet és szavazhat az elhunyt nevében, aki az adott címen lakik: az elhunyt hozzátartozói, de akár olyan ember is, aki nem is ismerte az elhunytat, csak már ő lakik az adott címen – tette hozzá.

Arató Gergely kijelentette: a Demokratikus Koalíció szerint gyomorforgató, hogy a Fidesz választási törvénye alapján akár határon túli elhunytak ezreinek a nevében is lehet szavazni a magyar országgyűlési választáson. „Ez a rendszer a csalásra épül, hiszen soha senki nem ellenőrzi, hogy azok, akik a magyar választáson levélben szavaztak a határon túlról, egyáltalán élnek-e még. A DK szerint ez a magyar adófizetők elárulásával egyenlő, a 2022-es kormányváltás után pedig egyszer és mindenkorra el kell törölni ennek a lehetőségét” – fogalmazott a DK elnökségi tagja.

Arató ezután arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon évente nagyjából 130 ezer ember veszíti életét, így 10 év alatt akár egymillió 300 ezer honfitársunkat is elveszíthetjük. „A Fidesz határon túli levélszavazatokkal kapcsolatos szabályozása olyan, mintha a kormány azt mondaná, hogy igen, annak az egymillió 300 ezer embernek a nevében is lehet majd szavazni a választáson, aki az elmúlt 10 évben elhagyta az élők sorát. A határon túli levélszavazatokkal ma pontosan ez történik. A Nemzeti Választási Iroda idén már 770 ezer értesítőt küldött ki határon túli címekre, hogy regisztráljanak, a regisztráltak száma pedig jövőre is minden bizonnyal meg fogja közelíteni a félmillió főt. Nincs olyan ember a világon, aki ma meg tudná mondani, hogy hány ezer vagy inkább hány tízezer elhunyt nevében fognak a Fideszre szavazni 2022-ben a határainkon túlról” – emlékeztetett a DK országgyűlési képviselője, majd kijelentette: „elég volt abból, hogy a nemzeti szuverenitást szájára vevő Fidesz határon túli elhunytak ezreivel akar választást nyerni egy törvényesített választási csalással! Mi ennek véget fogunk vetni!”

RSS
Kapcsolódó politikusok