Barion Pixel
A Fidesz beismerése: kisebbségben vannak Magyarországon, ezért inkább elcsalni próbálják a választást

A Fidesz beismerése: kisebbségben vannak Magyarországon, ezért inkább elcsalni próbálják a választást

2021.11.18.

A Fidesz beismerése: kisebbségben vannak Magyarországon, ezért inkább elcsalni próbálják a választást



Az Országgyűlés elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy bárki jogszerűen a tényleges lakóhelyétől eltérő lakcímet jelenthessen be.

Ez a módosítás egyrészt azzal a veszéllyel jár, hogy a 2022. évi országgyűlési választáson tömegessé válik az a 2018-ban már megtapasztalt jelenség, miszerint egy-egy romos ingatlanba tucatszám jelentenek be ténylegesen nem Magyarországon élő magyar állampolgárokat. Másrészt a törvénymódosítás annak is megnyitja az utat, hogy a jövő évi választást megelőzően országon belül a „billegő”, kétesélyes egyéni választókerületekbe jelentkezzenek át Magyarországon élő választópolgárok. Mindkét lehetőség megnyitja az utat egy-egy választókerület választási eredményének tudatos eltérítésére, azaz áttételesen a választás kimenetelének befolyásolására. Egyértelműnek tűnik, hogy a kormánypártok komolyan megijedtek az egységes ellenzék várható választási győzelmétől, és most ilyen jogi trükközéssel akarnak megágyazni annak, hogy választási csalással tarthassák meg a hatalmukat.

Az ellenzék miniszterelnök-jelöltje és a közös listát állító ellenzéki pártok ezért Alkotmánybírósághoz fordulnak, hogy a testület vizsgálja felül a fiktív lakóhelyek létesítését legalizáló törvényt, és a kifogásolt rendelkezéseket semmisítse meg.

Ezen túlmenően a Nemzeti Választási Irodához fordulunk és követeljük, hogy naponta tegyék közzé a valasztas.hu oldalon, hogy az adott napon egy-egy településen és egy-egy országgyűlési egyéni választókerületben hány választásra jogosult polgárnak van lakcíme. Mindez azért fontos, hogy bárki számára folyamatosan nyomon követhető legyen: a természetes demográfiai és népességmozgási folyamatokból adódó mértéket meghaladóan, választási csalásra utalóan változik-e a választások előtt egy-egy település vagy választókerület választásra jogosult polgárainak a száma.

Ha ezt a kezdeményezést az NVI elutasítja, az nyílt beismerése lesz annak, hogy mire készülnek a kormánypártok. Ebben az esetben az ellenzéki pártok naponta fogják közérdekű adatként kikérni, és szükség szerint bíróság előtt kiperelni ezeket az adatokat.

A csalásgyanús választási eredményekkel szemben minden jogi és nem jogi eszközzel is fel fogunk lépni.

Valljanak tehát színt: publikálják-e naponta a választásra jogosultak adatait, vagy már most választási csalás előkészítése zajlik?

DK

Jobbik

LMP

MMM

Momentum

MSZP

Párbeszéd 

RSS