Barion Pixel
A kormány tovább titkolja, kiket figyeltek meg a Pegasus-szal. Vadai Ágnes további vizsgálatokat sürget

A kormány tovább titkolja, kiket figyeltek meg a Pegasus-szal. Vadai Ágnes további vizsgálatokat sürget

2021.11.04.

A kormány tovább titkolja, kiket figyeltek meg a Pegasus-szal. Vadai Ágnes további vizsgálatokat sürget

 

2050-ig titkosították a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság mai üléséről készült jegyzőkönyvet, ahol többek között Pintér Sándor belügyminisztert hallgatták meg – számolt be az ülésről Vadai Ágnes. A DK frakcióvezető helyettese azt mondta, hogy a kormány tovább titkolózik, és nem hajlandóak elárulni, kiket hallgattak le a Pegasus nevű kémszoftverrel. A politikus szerint, amikor konkrét személyekre próbáltak rákérdezni, Pintér Sándor sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta, hogy a sajtóban is megjelent újságírókat, politikusokat valóban megfigyelték-e a Pegasus-szal. Vadai Ágnes elmondta azt is, hogy a kémszoftver beszerzéséről szóló szerződést sem ismerhették meg. A dokumentumot csak akkor mutatják meg a bizottság ellenzéki politikusainak, ha arra egy másik bizottság, a Nemzetbiztonsági Bizottság engedélyt ad. Csakhogy abban a testületben fideszes többség van – emlékeztetett a DK-s képviselő. Vadai Ágnes további vizsgálatokat sürgetett a Pegasus-ügyben, mert szerinte Varga Judit igazságügyi miniszter nem járt el jogszabályszerűen, amikor azt mondta, hogy a megfigyelések engedélyezését tartósan átadta államtitkárának.

RSS
Kapcsolódó politikusok