Barion Pixel
Varga Zoltán: Magyar rákbetegek ezrei halhatnak meg, mert a kormány tönkretette az egészségügyet és a járvány alatt nem volt elegendő rákszűrés

Varga Zoltán: Magyar rákbetegek ezrei halhatnak meg, mert a kormány tönkretette az egészségügyet és a járvány alatt nem volt elegendő rákszűrés

2021.10.20.

Varga Zoltán: Magyar rákbetegek ezrei halhatnak meg, mert a kormány tönkretette az egészségügyet és a járvány alatt nem volt elegendő rákszűrés

 

 

Miközben a kormány azt hajtogatja, hogy az egészségügyben a járvány alatt is minden a legnagyobb rendben volt, egy friss tanulmány szerint a járvány alatt 5 ezer rákos beteggel kevesebbet diagnosztizáltak. Ez nem azt jelenti, hogy történelmi sikereket értünk volna el a rákos megbetegedések visszaszorításában, hanem hogy az egészségügy már a rákos betegek kiszűrésére sem volt alkalmas. Ide vezetett a szakemberhiány, a szűrővizsgálatok elmaradása, az egészségügy kormányzati kivéreztetése és szétverése.

A Demokratikus Koalíció szerint magyar rákbetegek ezrei halhatnak meg amiatt, hogy a kormány tönkretette az egészségügyet és a járvány alatt nem volt elegendő rákszűrés. Ezen csak az egészségügyi dolgozók megbecsülésével, számuk növelésével és érdemi béremeléssel lehetne változtatni. Amit a Fidesz 10 év alatt tönkretett, azt az Orbán utáni hatpárti kormánynak kell majd helyrehoznia, hiszen éppen azért fogtunk össze az Orbán-kormány legyőzéséért, hogy a kormányzás végre ne a hatalmasok gazdagodásáról, hanem a mi életünkről szóljon.

 

 

Varga Zoltán

a DK frakciószóvivője, a Népjóléti Bizottság tagja, az ellenzék debreceni országgyűlési képviselőjelöltje

RSS
Kapcsolódó politikusok