Barion Pixel
Varga Zoltán: Egyre drágább élet, egyre szegényedő magyarok

Varga Zoltán: Egyre drágább élet, egyre szegényedő magyarok

2021.10.19.
Varga Zoltán: Egyre drágább élet, egyre szegényedő magyarok
 
 
Féléves mélypontot ért el a forint árfolyama, az infláció az egekben. Ennyit tud felmutatni az Orbán-kormány. Már a kormánytól nem távoli KSH is elismeri, hogy rettenetesen megdrágult az élet. A szeptemberi adatok szerint 5,5 százalékkal emelkedtek az árak. Élen jár az élelmiszer és már a benzin ára is átlépte a literenkénti 500 forintot. Lassan azt kell eldöntenie magyarok millióinak, hogy eszik vagy vezet. Mindebből az következik, hogy egyre kevesebbet ér a fizetés, egyre kevesebbet ér a nyugdíj. A bevásárlókosarak egyre üresebbek, egyre kevesebb jut sportolásra, kultúrára, kikapcsolódásra.
 
Eközben az Orbán-család és a fideszes oligarchák egyre gazdagabbak és egyre kihívóbb módon dőzsölnek.
A hatpárti új kormány többek között az euró bevezetésével állítja meg az inflációt, át fogja alakítani az adórendszert, igazságosabbá tesszük a vagyoni viszonyokat. A DK, mint egyetlen baloldali párt, ezért fog küzdeni a közös program megalkotása során.
 
Varga Zoltán 
A Demokratikus Koalíció frakciószóvivője, az ellenzék országgyűlési képviselőjelöltje Hajdú-Bihar megye 1. választókerületében 
RSS
Kapcsolódó politikusok